Örömmel jelentjük, hogy ’extrém’ kalandjaink és némi kihagyás után ismét visszatértünk a ’normális’ kerékvágásba. Mivel szeptember végét írtuk, azt gondoltuk, muszáj tisztelegnünk a világ legnagyobb sörfesztiválja, az Oktoberfest előtt, ezért ezúttal egy különleges bajor vacsorára invitáltuk a T. tagokat, sok csülökkel, húsokkal és persze megannyi német sörkülönlegességgel.

A NÉMET KONYHÁRÓL

Utánajárásaink és személyes empíriáink alapján megállapítottuk, hogy a német konyháról eléggé különböző interpretációk jelennek meg széles-e-világban.

A nihilista szemlélet azt mondja, hogy a német konyha nem áll másból, mint zsíros, nehéz húsokból, káposztából és sörből. Mivel az Elnökségünk személyesen körbeutazta tavaly Németországot, azt rögtön megállapíthatjuk, hogy ez a megállapítás nem fedi a valóságot: a német konyha sokkal gazdagabb, mint azt hinnénk. A mai német ételek elődei a XVII-XVIII. századi udvaroknál és a polgári házaknál alakultak ki. Az 1800-as évek elejéről származó szakácskönyvek sokféle halat említenek, vadakat, kevesebb zöldséget, főzeléket. A napóleoni háborúkkal a francia konyha is megjelent Németországban, sok ételt átvettek, ill. finomítottak francia mintára. Természetesen itt is eltérések vannak tájegységenként: a Rajna mentén például a francia hatás érződik, hiszen más jellegű az itt készített borban párolt hús, mint például a bajor Alpokban kedvelt szalonnával tűzdelt tejfölös szarvas.

Egy másik megállapítás azt mondja, hogy német konyha, mint olyan, nincs is. Létezik viszont bajor konyha, sváb és szász, van Rajna menti és Saar vidéki, van badeni, türingiai és wesztfáliai, összesen vagy tizenhatféle tartományi konyha. Ezek pedig eltérőek, az ínyenc utazó nagy-nagy örömére. Az egyes régiók konyhái híven tükrözik az ott élő emberek életmódját és beállítottságát, nagyon függnek a helyi mezőgazdaságtól, állattenyésztéstől, hal- és vadgazdálkodástól, a kereskedelmi utaktól, sőt még a szomszédos konyhák hatásától is. Ez a megállapítás már közelebb áll hozzánk, és elhatároztuk, hogy mi is különválasztjuk a német konyhákat; és a bajorral kezdjük az ismerkedést.

A BAJOR KONYHÁRÓL

A bajor konyha a kulturális és földrajzi közelségnél fogva a cseh és az osztrák konyhával mutat rokonságot. Erre jó példa a tésztafélék és a gombócok garmadája: ilyenek többek között a gőzgombóc, szilvás gombóc, zsemlegombóc és a májgombóc. Szintén jellemzőek a kitűnő húsételek, úgy mint a ropogós bajor sertéssült, a burgonyagombóc /nyers burgonyából/ és a káposztasaláta. A bajor életmód jellemzője a „második reggeli” amelyre fehér kolbászt, „leberkas”-t vagy sertéskoronát /sült oldalas/ esznek. A fehérkolbászt és a „Leberkäse”-t édes mustárral és pereccel eszik, a sertéskoronához tormát és nehéz fekete kenyeret adnak. A bajor konyha nagymértékben főz sertészsírral.

A SÖRRŐL

A sört már az ókorban szívesen fogyasztották az emberek. Eredete a homályba vész: lehet, hogy maga Kleopátra is fogyasztott már ilyen italt. Ellentétben viszont a mai sör ivójától, eleink nemcsak élvezték és mámorító hatása miatt itták a sört, hanem felismerték gyógyító erejét is. Az italt többféle betegség kúrálására használták, például lábadozókat állítottak talpra a segítségével. Hippokratész, majd Szent Hildegard és Paracelsus pedig voltak oly elvetemültek, hogy a sört gyógyszerként alkalmazzák. A németek nagy tiszteletben tartják a sört, olyannyira, hogy nemzeti italukként tisztelik. A Német Sör Napja történelmi emléket idéz: most volt 490 éve annak, hogy 1516-ban Ingolstadtban IV. Vilmos herceg kihirdette a valószínűleg leghosszabb ideig érvényben lévő német törvényt, ami nem másról szólt, mint a 'sör tisztaságáról'. Az Európai Unió minden központi szabályozása ellenére a törvény ma is érvényes, és egyébként viszonylag hatékony fegyver a külföldi sörökkel szemben. Németországban az import sör csak néhány csepp a hazai főzésű lé tengerében, hiszen a több mint 1.200 német sörfőzde több mint ötezer féle sört állít elő. A bajorok szívesen isznak világos, vagy búzasört, amit Bajorországban még a munkahelyeken is megengednek.

Különböző kutatások bizonyítják, hogy a sör sem energia-, sem zsírtartalmát illetően nincs az élvonalban, tehát az igazi sörfogyasztóként ábrázolt, nagy hasú, kövér emberek súlyfeleslegét nem a sör energiatartalma okozza. Vitathatatlan azonban, hogy a sörben található szén-dioxid és alkohol a gyomornedvek elválasztását fokozza, ezzel éhségérzetet teremt, ám mértékletes sörfogyasztás mellett az elhízás esélye elhanyagolható.

Sokak számára ismert, hogy a sör nyugtató, stresszoldó hatású, hogy könnyen emészthető szénhidrátjai, fehérjéi révén méltán megérdemli a "folyékony kenyér" elnevezést, segít átvészelni a tavaszi vitaminhiányos időszakot, a hajat fényessé varázsolja, a bőrt regenerálja, csodát tesz a szobanövényekkel - és így tovább.

A LUCULLUS BAJOR VACSORÁJA

Bajor étekkutató utunk a Paulaner sörházba vezetett, ami két okból fontos. Egyrészt hazánk németjei is előszeretettel látogatják a helyet, másrészt pedig tudomásunk szerint a Paulaner birtokolja az ország legnagyobb házi serfőzdéjét.   

Menüsorunk, mely tiszta ízekből, elképesztően finom, valódi német matériából álltak - a következőképp nézett ki:

Előételek

• bajor füstölt májas hurka
• véres hurka
• füstölt makréla
• érlelt sonka

 Leves 

• búzasörös sajtleves, fokhagymás zsemlekockákkal

 Főételek 

• bajor kolbász
• csülökragu
• húskenyér
• bajorkáposzta
• burgonyagombóc

Az estén mindenki nagyon jól érezta magát; amondóak vagyunk, hogy a sörfesztivál előtt is leróttuk a tiszteletünket.

Az Olasz Kereskedelmi és Iparkamara meghívására izgalmas (és rendkívül finom) borkóstolón vettünk részt a Boscolo szálloda dísztermében. Parmezán és "zenélő kenyér" is akadt a terítéken, és persze Gianni barátunkkkal is összefutottunk.

Ízelítő a fotókból:

Rendhagyó utunk ezúttal a Dömösön található Vadálló-kövekhez és Prédikálószékhez vezetett;  a hegymászás után pedig barbecue partival örvendeztettük meg saját magunkat.

Igen, valóban nem mindennapi kalandra szántuk el magunkat. Mindeddig asztalok mellett múlattuk evőemberi időnket, és eddig nemigen adtunk magunknak alkalmat arra, hogy az ételeket a természetben, ősi közegünkben élvezzük. Ezért most egy olyan kalandra indultunk, ami magában hordozta a KIRÁNDULÁS, a CSALÁDI NAP és a BARBECUE PARTI stílusjegyeit is.  

Rendhagyó utunk a Pilis egyik legszebb és legemblematikusabb helyére, a Rám-szakadék szomszédságában elhelyezkedő Vadálló kövekhez és a Prédikálószék-re vezetett, ahol ki-ki kénye-kedve szerint válogathatta meg, hogy hová és mennyit túrázzon. A tervezett útvonal Dömös - Vadálló-kövek – Prédikálószék volt; a Rám-szakadékot azért nem mertük bevállalni, mert 4 kicsi Lucullus utánpótlás is volt velünk. Ételeink útközben elég puritánul hangozhattak, hiszen keksz, csokoládé, szárított barack és víz formájában lapultak hátizsákjainkban.

Visszatérve a kiindulópontra aztán sült kolbászok, húsok, zöldségek, kenyér, sör és üdítő vártak ránk, persze ezek  nagy részét saját magunknak kellett előállítanunk. Volt is gondunk bőven: a tűz nem gyulladt meg elsőre, kevés száraz gallyat tudtunk összegyűjteni gyújtósnak; a mustárról és a ketchupről kiderült, hogy szavatossági idejük lejárt, satöbbi, de azért nagyon jól éreztük magunkat. Az ilyen események csapatépítő és közösségformáló ereje pótolhatatlan!

Az eseményen részt vett Czine Zoli, a Szabadban.hu oldal 'Főnöke'/'Zsurnalisztája'/'Tudósítója' is, az ő élménybeszámolóját is szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani! Meg persze néhány fotót is.

Augusztusban a TV2/Aktív közreműködésével csináltunk egy közvéleménykutatást a saját házunk táján, hogy mi is az az 5 étel, ami nélkül egy magyar ember nem tudna létezni. A válaszok eléggé meglepőek lettek. A végső sorrend: 1. fehér kenyér, 2. pörkölt, 3. halászlé, 4. tojásos nokedli, 5. sült kolbász.

JAPÁN VACSORA A FUJI ÉTTEREMBEN

Nagy erőket lekötő Északi-sarki kalandunkat sikeresen befejeztük, így ismét belevethettük magunkat vacsoráink folytatásába. Ezúttal a japán konyha megismerése volt a cél. Nem is mehettünk máshová, mint a budapesti japánok által is előszeretettel látogatott FUJI ÉTTEREMBE (Cím: Budapest, II. Csatárka u. 54.,  telefon:325-7111, web). Ételsorunk betekintést nyújtott a szigetország nyers, egyszerű ízvilágába.

Egyetértés van a világ evőemberei között abban, hogy a japán konyhát vagy nagyon szeretni, vagy nagyon utálni lehet. A szigetország gasztronómiája a világ valamennyi konyhájától különbözik, beleértve ázsiai szomszédjaiét is. Az ételeket a nyers alapanyagok használata, a rengeteg tengeri élőlény, a szója mindenféle formája, a gyors elkészítési módszerek és a semleges ízvilág jellemzi. És ami a legfontosabb: a japánok a világon talán a legnagyobb figyelmet szentelik az ételek esztétikájának.

SZÁRAZFÖLD - KONTRA TENGER

Japán egy szigeteken fekvő, nem túl nagy alapterületű ország, amit többnyire sziklás hegyek alkotnak. Ezek a földrajzi adottságok meg is határozzák a gasztronómiai kiindulópontok, és a nyersanyag felhasználás irányvonalait.

A sziklákon, és a meredek hegyoldalakon kevés a terület, ahol klasszikus zöldségkultúrák kialakulhattak volna, ezért az ilyen hozzávalók mai napig ritkaságszámba mennek. A hagyományokban ugyanez volt a helyzet a rizzsel is: a japánok már jó néhány évszázaddal ezelőtt is termelték a Távol-Kelet kenyerét, de mivel igencsak körülményes volt az előállítása, ezért egészen a huszadik század elejéig a gazdagok és kiváltságosok étke volt. Talán ez vezetett oda, hogy ha ma valaki egy japán étkezéskor rizst hagy a tányérján, az a lehető legnagyobb hedonizmusról tesz tanúbizonyságot, és súlyosan megsérti vendéglátóit. Egy nyertese volt csak a zöldségtermelésnek: a szójabab. Sok előnyös tulajdonsága miatt afféle „növényi húsként” kezelik, és minden formájában, rendkívül széles körben használják. A szerény mezőgazdasági növényfelhozatallal csak a szárazföldi állatok húsának a fogyasztása veheti fel a versenyt. A buddhizmus ugyanis évszázadokon keresztül szinte teljesen száműzte a húsféléket a szigetország asztalairól. Egészen új jelenség, hogy a csirke, sertés, marhaételek újra belopakodtak a japán gasztronómiába – a tejtermékekkel azonban mind a mai napig nem voltak képesek barátságot kötni a szigetország lakói.

Mindezekkel szemben rendkívül elterjedtek a szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló tengeri alapanyagokból készült fogások – kezdve a halaktól a rákokon, kagylókon, mélytengeri csúszómászókon keresztül egészen a legkülönfélébb tengeri növényekig, amelyek a japán konyha gerincét alkotják.

A japánok kerülik az erős fűszerezést; szeretik az ételeket a saját maguk ízvilágában tisztán kiélvezni. Egy régi sintoista hiedelem szerint azért kell mindent nyersen enni, mert ha ez másképp lenne, az istenek már a teremtéskor főtt, párolt, gőzölt és sült alapanyagokról gondoskodtak volna.

A FUJI ÉTTEREM ÉS A LUCULLUS VACSORÁJA

Maga az étekműhely a Rózsadomb tetejéhez közel, külsőleg egy régi ABC-re emlékeztető objektumban található. Belépve azonban egy különös, nyolcvanas évek végét idéző tokiói business atmoszféra kapja el az embert: süppedő, mély fotelek, grillsütővel felszerelt látványkonyha, a japán szusimester asztala és a Távol-Keletet idéző néhány ciráda. Beljebb lépve azonban hamisítatlan japán világba csöppen az evőember: eltolható papírajtók mögött tatamikkal borított helységek, lapos asztalokkal, körben párnákkal. Itt már a cipőktől is meg kell válni, mielőtt az ember elfoglalná helyét asztala mellett.

Midőn megérkeztünk, már mindenki előtt az asztalon volt egy apró, fehér porcelántál, benne néhány szem fekete babbal. Ez volt a NIMAME, ELŐÉTELEINK sorában az első – néhány édes, hűvös falat, ami épp arra jó, hogy az emésztést megindítsa. Ezt követően érkezett a SUSHI KOBURI, ami néhány szusiféle kompozíciója volt – ahogy illett, szójaszósz, wasabi (japán torma), és hajszálvékonyra aprított gyömbér kíséretében (erről a kultikus fogásról könyveket lehetne írni, amire most nem teszünk kísérletet, de bízunk abban, hogy eljön ennek is az ideje). Több tagunk viszolygott a nyers halak elfogyasztásától, de hamarosan majd’ mindenki baráti viszonyra lépett velük, és nem maradt a későn érkezőknek egy darab sem. Előételeink következő felvonása volt a YAKITORI, ami nem más, mint grillezett házi csirkehús, vékony pálcán kisütve. Alighogy elfogyott ez a fogás, már jött is a KODAKO KARA’AGE, ami magyarul annyit tesz: rántott bébipolip, amit burgonyasaláta kísért. A bevezető ételsor utolsó felvonása volt a NIKUJAGA, ami nem más, mint marhahús és burgonya szójaszószban elkészítve. Mivel az eddig felszolgált adagok csak szimbolikus jelentőséggel bírtak, többen megkérdőjelezték, hogy vacsoránk végén elégedetten megtelt gyomorral fogunk-e távozni. Hamarosan megérkezett a válasz.

FŐ FOGÁSAINK egy hármas kompozícióval folytatódtak, amelyet a szójaalapból készített MISO leves, egy tál párolt rizs (GOHAN), valamint a SAKE SHIOYAKI követetett (grillezett királylazac sósan). Ezen fogások hamar elkezdték eltelíteni a legnagyobb gyomrokat is – azzal a keleti konyhára jellemző bájjal, hogy az ember fia nem kezd el tőle szuszogni, nadrággombokat kigombolni és vadul álmodozni mindenféle őrültséget, miután fejét nyugovóra hajtotta. Az utolsó előtti felvonás volt a TEMPURA, ami bundában sült zöldségeket takart, amit édeskés mártásban lehetett izgalmasabbá tenni.

Sokak meglepetésére a vacsora vége előtt kiérkezett egy különös fogás, a SUNOMONO, ami nem más, mint egy uborkából és tengeri algából álló, enyhén savanykás saláta. Hogy miért ekkor, és most került felszolgálásra, az titok maradt, bár többen tippelek arra, hogy az emésztést elősegítését szolgálhatta. Az ételsort a KURI WAGASHI, egy japán gesztenyés édesség zárta.

lbt

A Lucullus BT szervezte Wang Qiang új kínai éttermének hivatalos megnyitó ünnepségét. Az Új Lanzhou étterem a Huai-Yang stílust képviseli, amely lényegében "császári konyhát" jelent.

A Huai-Yang módon készült kínai ételek hazája a kínai Jiang-Su tartomány Yang-Zhou területe. Mára ez az étekművészeti irányzat vált a kelet-kínai konyha meghatározójává, és az ország egész területén rendkívüli népszerűségnek örvend. Ez a kulináris irányzat Császári Konyha néven is ismert – ugyanis ez a stílus volt a kínai uralkodók kedvence, hosszú évszázadokon át. Mivel rendkívül bonyolult ételkészítési eljárásról van szó, Kínán kívül viszonylag ritkán lehet találkozni vele.

A meleg éghajlatnak és a termékeny talajnak köszönhetően Jiang-Su tartományban sokféle zöldség és rizs terem, ami alapjaiban meghatározza a konyha jellegét: a felhasznált alapanyagok gerincét a zöldségfélék képzik, de ezen túlmenően a gombák sokasága és a tofu-alapanyagok is rendkívüli jelentőséggel bírnak. A régió vízi élőlényekben is gazdag, ami miatt az angolnából, teknősbékából és rákból készült ételek nagy népszerűségnek örvendenek.

Az étekkészítései eljárások közül kiemelendő a régióra jellemző "vörösre főzés" technikája: ennek lényege, hogy a különböző alapanyagokat hosszasan, húslével és szójaszósszal párolják.

A Huai-Yang módon elkészített fogások általában könnyűek, ropogósak, és gyakran jellemzik színesként, változatosként, ízletesként. A Huai-Yang szakácsok különösen nagy figyelmet fordítanak az ételek esztétikai értékére, vizuális megjelenésér

További fotók a nyitóünnepségről:

A Lucullus BT tiszteletbeli vendégként részt vett az Ausztrál Nagykövetség ínyencfogadásán, ahol tengeri sügér, baramundi hal és kenguru carpaccio alkották főleg az étkezés gerincét.

Nem gyõzzük ismét hangsúlyozni, de ismét különleges kalandot ültünk: Baráti Társaságunk ezúttal elsõ afrikai vacsorájára kerített sort. Utunk egyenesen Fekete-Afrika szívébe, a közép-afrikai régióba vezetett. Egzotikusabbnál is egzotikusabb közép-afrikai és kongói étkekkel ismertetett meg minket  a kongói illetõségû mesterszakács, a titokzatos Michel. Tiszteletbeli vendégeink Yannick Wallot (színmûvész, Kölyökidő, Barátok Közt, stb.) és Szeremley Huba szőlőshógazda voltak. 

NÉHÁNY SZÓ A KÖZÉP-AFRIKAI GASZTRONÓMIÁRÓL

Közép-Afrika az északi Tibesti hegyektől egészen a Kongó folyó hatalmas, esőerdőket tápláló vízgyűjtő területéig húzódik. A régió a világ kulináris befolyásaitól mentes tudott maradni egészen a XIX. század végéig; kivételt ez alól a manióka-gyökér, a földimogyoró és a chilipaprika nagymértékű behozatala képezett az amerikai kontinensről, ami hozzávetőlegesen az 1500-as évek rabszolga-kereskedelem idejére datálható. Ennek a történelmi érintetlenségnek köszönhetően, Afrika más területeihez hasonlóan, a közép-afrikai kulinária is tartogat egy-két egzotikus meglepetést az evőember számára.  

A régió konyhájának főbb alapanyaga az útilapu és a manióka gyökér. A „fufu-jellegű” (burgonyakeményítővel és fermentált manióka-gyökerekből készülő) ételek általában grillezett húsokkal, halakkal és szószokkal együtt kerülnek tálalásra. A leggyakoribbak azok a húsok, amelyek korábban még az afrikai erdőkben szaladgáltak, hordozóállataik alkotóelemeiként. Sok helyi alapanyagot felhasználnak pl a spenót-raguhoz, amit paradicsommal együtt sütnek ki, majd paprikát, chilit, hagymát és mogyoróvajat tesznek hozzá. A manióka-gyökereket „sült-zöldekként” is aposztrofálják néhanapján. Hagyományos étel emellett a földimogyoró-ragu, ami csirkéből, okrából (hosszúkás, uborka-jellegű zöldség), gyömbérből és más fűszerekből áll. Egy másik lokális kedvenc a Bambara, ami nem más, mint rizskása, mogyoróvaj és cukor egyvelege. Kedvelt húsok a csirke és a marha, de a helyiek imádják a krokodilt, majmot, antilopot, de még a varacskos disznót is.

A közép-afrikai konyha érdekessége, hogy a leves például nem örvend túl nagy szeretetnek, viszont az ételek általában egyszerre érkeznek ki az evõasztalra (sok keleti kultúrához hasonlóan). Ily módon nincs határozott törésvonal az elõételek és a fõételek közt, Michel elmondása szerint nagyjából mindent fogyaszthatunk mindennel – az ember a saját maga ízlése szerint állítja össze a saját ételsorát.

A Lucullus ételsor is ebben a szellemiségben lett összeállítva: svédasztalos megoldásban tálaltuk a fogásokat, és így mindenki annyit, és abból vett, amibõl csak akart, mintha valami afrikai lakodalom résztvevője lett volna.

Az ételsorunk a következőképp alakult:

Aperitif:

 * Tangawissi, azaz afrikai gyömbéres házibor

Az étkeink:

* Salade d'avocat aux crevetes rouge et gimgembre, avagy gyömbéres avokadosaláta, vörösrákokkal
* Mbissi na ndogo, vagyis ropogós sült hal afrikai, afrikai pikáns paprikával
* Sakasaka: manioka-levél, pálmafából szűrt olajjal főzve, házi ízekkel bolondítva
* Makayabu, azaz szárított sós tengeri hal paradicsommártásban
* Maffet, avagy pikáns, kurkumás, curry-s zöldséges rizsféle
* Gombo, ami "zselatinos" zöldségféle
* Fufu, ami polenta jellegű köretféle, ami burgonyalisztbõl készül
* Ngando, avagy őszentsége, a Kongói krokodil
* Mang olo, így a vége felé: mézben sült mentás mangó
* Mitabi ya nkoko, azaz afrikai falusi banán
* Mapa ya bamama, avagy házi kenyér dukál az ételekhez

Megrendezésre került Magyarország első Lucullusi Mozifiesztája, amelyen híres evőfilmekkel és a bennük ábrázolt, legendás fogásokkal lehetett megismerkedni. Az esemény díszvendége Bozóki András kulturális miniszter és András Ferenc filmrendező voltak. A Fiesta szervezője az Örökmozgó Filmmúzeum és Magyarország legnagyobb ínyencklubja, a Lucullus Baráti Társaság.

Pécsi Ildikó túrós rétese, Marcello Mastroianni tésztája, Juliette Binoche csokoládéja – legendás étkek, amelyek nemcsak a filmtörténet, hanem a mindennapok gasztrokultúrájának is a részévé váltak. Most először lehetőség nyílt arra, hogy híres evőfilmek legendás fogásaival mind a mozivásznon, mind a valóságban közvetlen barátságra lépjünk.

Magyarország első Lucullusi Mozifiesztáját az Örökmozgó Filmmúzeum és Magyarország legnagyobb ínyencklubja, a Lucullus Baráti Társaság szervezte. Több neves hazai étterem, séf, csokoládémester segítségével rekonstruáltuk három film fogásait, amelyeket a vetítéseket követően lehetett végigkóstolni. Terítékünkön a következők voltak:

16 órától: Megnyitó – köszöntők, miniszteri beszéddel, rendezői felvezetéssel. A felszólalók Bozóki András kulturális miniszter, András Ferenc filmrendező és Sipos Tamás, a Lucullus Baráti Társaság elnöke voltak. A Fieszta-köszöntő dalt Kovács Erika adta elő.

16.30-tól ’A Nagy Zabálás’ c. film került levetítésre, az itt felvonultatott étkek prezentálója a Malomtó Étterem, a francia és a fúziós konyha specialistája volt, meghívott vendégként a China Lanzhou étterem és a Kínai Étekmester Műhely szerepelt.

FOGÁSOK: ’Marcello Mastroianni tejszínes-gombás tortellinije’; ’zöldséges-paradicsomos penne, a la Ugo Tognazzi’ ; ’az Elvarratlan Kínai Szál’ (hideg, zöldséges kínai tészta); „Wang mester visszavág (kínai tészta különleges szószban).

18.30- tól a ’Veri az ördög a feleségét’ c. filmet vetítették, ami után étekgazdánk a magyar, házias konyha nagymestere, a szécsényi Gesztenyés Kert étterem volt.

FOGÁSOK: töltött káposzta, rántott csirkecomb (azaz Magdika dobverői) és túrós rétes.

20.30-tól a ’Csokoládé’ c. film szórakoztatta a nagyérdeműt – az édességekről pedig a kizárólag természetes alapanyagokkal dolgozó Bakos Marcipán Kft. gondoskodott, de konzultáltunk az Azték Choxolat csinos tulajdonosaival is.