Következő vacsoránkat alig bírtuk már kivárni (pedig pont egy éve volt hasonló), hiszen a csúcsok-csúcsán lévő vietnami konyhát fedeztük fel ismét. Történt ugyanis, hogy pont egy éve döntöttek úgy a Józsefvárosi piac “legendás” vietnami büféjének (amely akár napi 500 vendéget is képes kiszolgálni!) tulajdonosai, hogy rengeteg ínyenc örömére nagyszabású vietnami éttermet is nyitnak Budapest IX. kerületében, az Ernő utcában.
A hely jól van, köszöni szépen, mi pedig köszönjük szépen - nagy örömmel térünk ismét ide vissza. A helyiek brutálisan belelendültek egyébként - a nyáron már hajóra vitték a vietnami ízeket, hogy ily szemszögből csodálhassuk az augusztus 20-ai tűzijátékot, és biztos, ami biztos - sebtében nyitottak még két Dang Muoi bisztrót is - az Attila úton és a Nagymező utcában. Hát nagyon nem semmi ez, kéremszépen! Le a rizsszedő kalappal…
A Dang Muoi éttermet a vietnami Dang-Muoi házaspár alapította, akik csak természetes és a legjobb minőségű hozzávalókat használják fel az ételek készítésekor. (Az alapanyagokkal kereskednek is, a piaci büfével egybenyitott boltban, többek közt Wang mester is rengeteg mindent vásárol tőlük). Szívvel-lélekkel főznek, „jól tartják a vendéget”, valamint elkötelezett hívei a vietnami kultúra népszerűsítésének Magyarországon.
Az étteremnyitó ünnepségüket a Lucullus BT szervezte tavaly, amelynek alapító/elnöke, Turóczi Gábor ünnepi beszédében elmondta, hogy rendkívül nagyra értékeli azt a fajta odaadást, alázatot, vendégszeretet és szerénységet, amit a Dang-Muoi házaspár képvisel.
Vietnami tobzódásunk így nézett ki:
- klasszikus vietnami marhahúsleves rizstésztával (Pho)
- vietnami tavaszi tekercs
- sült-csípős kacsaszeletek
- panírozott garnélarák
- sült fűszeres békacomb
- karalábésaláta
- ropogósra sült ötfűszeres sertés
- sült marha borslevéllel
- sült chilis csirke
- édesbabos-szezámmaos sütemény
Természetesen bnagyon jól éreztük magunkat, és brutálisan jól laktunk.