Konyhatechnológiai fogásokat, az egészséges ételkészítés fortélyait tanulhatják meg mindazok, akik részt vesznek az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főzőiskolájának valamelyik foglalkozásán. A Főzés 6alma Főzőiskola azt a missziót vállalta fel, hogy avatott szakértő irányításával a gyakorlatban sajátíthatják el a résztvevők egy-egy menüsor elkészítését.
Egy-egy tanfolyami alkalmon maximum 8 fő vehet részt, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a program. Az egyes fogások elkészítésének minden fortélyát elsajítáthatják ily módon a jelenlévők. Áprilisban az alábbi tematikájú főzőiskolákra lehet jelentkezni:
1. STOP SÓ
Kutatási eredmények sokasága támasztja alá, hogy a magas vérnyomás egyik legfontosabb kockázati tényezője a túlzott sóbevitel. Ezen a tanfolyamon kevesebb sóval, természetes ízesítő anyagok felhasználásával készíthetnek az érdeklődők ízletes, egészséges ételeket, a megszokottól eltérő, de otthon is alkalmazható konyhatechnológiával.
2. Sportolók táplálkozása
A kívánt sportteljesítmény elérésében a megfelelő táplálkozásnak, ezen belül is az optimális szénhidrátbevitelnek kiemelt jelentősége van. A tanfolyamon ezekben kívánnak segítséget nyújtani, elméletben és gyakorlatban egyaránt minden sportolónak, és azoknak is, akik csak kíváncsiak a sporttáplálkozás rejtelmeire.
3. Cukorbetegség
Ezen a tanfolyamon hasznos tanácsokat kívánnak nyújtani a helyes életvezetés kialakításához, megismertetik a résztvevőkkel, hogy az étkezések során elfogyasztott élelmiszerek vércukoremelő hatása milyen sok tényezőtől függ, továbbá számos praktikát sajátíthatnak el, hogy a megváltozott étrend betartása ne okozzon nehézséget a mindennapokban.
Program indul majd közétkeztetési szakemberek számára „közétkeztetés másképpen” címszóval, „hazaiból nem hagyományosan”, vagy a túlsúlyos és elhízott gyerekeket és szüleiket célzó „finoman egészségeset”, „zöldségek, gyümölcsök az egészségért” című tanfolyamok is. Egyes tanfolyamok rövidek, mások pedig hosszabbak, sorozatszerűek lesznek, a témától és a gyakorlati igénytől függően. Erről többet is megtudhatnak rövid videónkban, http://youtu.be/rYB8SvSmL9U melyben Martos Éva, az OÉTI főigazgató főorvosa beszél a főzőiskoláról.
Jenei Tamás, a Sodexo Magyarország Kft. szakmai séfje pedig arról mondja el tapasztalatait http://youtu.be/YTz41tPxQBE, hogy miként lehetne a gyerekek, fiatalok ízlését megváltoztatni.
A táplálkozásnak az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében kulcsszerepe van. A legtöbb krónikus megbetegedés, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a 2-es típusú diabetes, a rák kockázati tényezői között döntő jelentősége van a helytelen táplálkozás okozta elhízásnak és a mozgásszegény életmódnak. Számos kutatás erősítette meg, hogy fiatal korban kell elkezdeni a táplálkozással, életmóddal kapcsolatos oktatást, de természetesen minden életkorban elengedhetetlen az új ismeretek megszerzése és a meglévők bővítése. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) már több mint 60 éve munkálkodik a lakosság tudatos egészséges nevelésén, együttműködve a társintézményekkel és a civil szervezetekkel.
A tanfolyamok időpontjáról, a jelentkezés módjáról tájékozódhatnak az alábbi honlapon:
http://www.oeti.hu/index.php?m1id=13&m2id=239
A főzőtanfolyamon való részvétel díja 12.700 Ft.
Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály