Új csokoládémanufaktúrát avatott Angyalföldön a kézzel készült, sok millió féleképpen összeállítható, személyre szabható magyar sikercsokoládé – a chocoMe. Az avatóünnepség résztvevői már az új üzemben kóstolhatták meg a chocoMe karácsonyi kollekcióját, illetve részt vehettek egy olyan üzemlátogatáson is, ahol a chocoMe csokoládék készítésének minden fortélyát megtekinthették.
“Vállalatunk dinamikus fejlődése és vásárlóink harmadik éve bennünket kísérő óriási szeretete azt eredményezte, hogy új manufaktúránkban már 300 m2-en készíthetünk csokoládét” – mondta el Mészáros Gábor chocolatier, a chocoMe tulajdonosa. “Módfelett örülünk, hogy már az új létesítményünkből szolgálhatjuk ki a spanyol, francia, svájci, osztrák, cseh, szlovák, román, svéd és litván piacokat is. “ tette hozzá a nemrég Magyar Brands 2012 díjat, és az „Év Webshopja” bronzérmet is begyűjtő chocolatier.
Ebedli Gyula belsőépítész, a manufaktúra kreatív megálmodója elmondta, hogy az új üzem tervezése a termék filozófiája alapján történt, ezért kerültek megvalósításra egy termelőüzemhez képest szokatlan, formabontó megoldások. A látogatók az óriási méretű kapuzat alatt áthaladva, majd a kristályfal-folyosón végigsétálva juthatnak be a váratlan színvilágú kézműves műhelybe.
„Angyalföld, ipari környezet - meghatározó volt az indulásnál a tervezésnél ez a hangulat. Az épület külső megfogalmazása ehhez a hangulathoz idomult. Egy kapuzat megalkotásának a segítségével szerettünk volna fizikai és lelki kontrasztot építeni, amely „magasabb minőséget” vetít előre a megérkező számára. A manufaktúrába belépve ugyanennek a filozófiának a megtestesülését láthatjuk, hiszen egy erős funkcionális osztással kellett dolgoznunk. Ezt kellett felruháznunk olyan elemekkel, amelyek segítségével a manufaktúra vonzó és látványos „hely” lett mind az itt dolgozóknak, mind az idelátogatóknak” – mondta el Ebedli Gyula.
“chocoMe karácsonyi kollekció”
Az üzem avató ünnepségen bemutatták a vállalat 2012-es Karácsonyi Kollekcióját is, amelyben a karácsonyi ünnepekre jellemző ízek, fűszerek, illatok dominálnak. A chocoMe szerint az idei karácsony „slágergyanús” összeállítása a tahiti vaníliaporral fűszerezett, tengeri-sós, karamell ízű csokoládé pasztillás, pekándiós tejcsokoládé lesz.
A nap folyamán Rézangyal pálinka és chocoMe csokoládé, valamint bor- és csokoládé összekóstolás is zajlott, az új trend kedvelői pedig Strongbow cider-rel lazíthattak.
A chocoMe idei karácsonyi kollekciója:
|
|
csokoládé |
Fortina Finest Selection 65% étcsokcsokoládé |
feltét 1 |
kandírozott gyömbér |
Feltét 2 |
etióp Yirga kávé |
Feltét 3 |
kandírozott narancshéj |
Feltét 4 |
étcsokoládés karácsonyfa |
|
|
csokoládé |
Fortina Finest Selection 65% étcsokcsokoládé |
Feltét 1 |
pekándió |
Feltét 2 |
kandírozott narancsív |
Feltét 3 |
szegfűszeg |
Feltét 4 |
23k ehető arany |
Feltét 5 |
étcsokoládés karácsonyfa |
|
|
csokoládé |
Fortina Finest Selection 65% étcsokcsokoládé |
Feltét 1 |
fahéj |
Feltét 2 |
madagaszkári bourbon vaníliapor |
Feltét 3 |
makadámdió |
Feltét 4 |
vörösáfonya |
Feltét 5 |
étcsokoládés karácsonyfa |
|
|
csokoládé |
Arriba 39% tejcsokoládé |
Feltét 1 |
tengeri só tahiti vaníliaporral |
Feltét 2 |
karamell ízű csokoládé pasztilla |
Feltét 3 |
pekándió |
Feltét 4 |
étcsokoládés karácsonyfa |
|
|
csokoládé |
Arriba 39% tejcsokoládé |
Feltét 1 |
fahéj |
Feltét 2 |
liofilizált alma |
Feltét 3 |
méz ízű csokoládé pasztilla |
Feltét 4 |
törökmogyoró |
Feltét 5 |
étcsokoládés karácsonyfa |
|
|
csokoládé |
Arriba 39% tejcsokoládé |
Feltét 1 |
mézessütemény fűszer |
Feltét 2 |
liofilizált alma |
Feltét 3 |
dió |
Feltét 4 |
étcsokoládés karácsonyfa |
|
|
csokoládé |
Callebaut fehércsokoládé |
Feltét 1 |
mák |
Feltét 2 |
dió |
Feltét 3 |
liofilizált meggy |
Feltét 4 |
étcsokoládés karácsonyfa |
|
|
csokoládé |
Callebaut fehércsokoládé |
Feltét 1 |
fahéjas mandula |
Feltét 2 |
mézes mogyoró |
Feltét 3 |
kandírozott narancshéj |
Feltét 4 |
étcsokoládés karácsonyfa |
|
|
csokoládé |
Callebaut fehércsokoládé |
Feltét 1 |
pekándió |
Feltét 2 |
aranymazsola |
Feltét 3 |
arany csillagok |
Feltét 4 |
étcsokoládés karácsonyfa |
A műhely címe:
1135 Budapest Kis Gömb utca 23.
További info:
chocoMe Kft.
1135 Budapest Szent László út 14.
Lucullus BT
+3620 240-8530