Örömmel jelentjük, hogy 2012. júliusában a Lucullus BT elindította “Big-Borkóstoló” mozgalmát, ahol a jövőben egy-egy rendezvény keretein belül egy-egy nemzet borsorát (vagy) más italsorát mutatjuk be néhány tételben.
Emellett, hogy hűek maradjunk a Lucullusi eszmékhez, az italokhoz minimál-ételasszisztenciát is társítunk – de csakis a legjobb fajtákból.
Mert egy nemzeti borsor mellé nemzeti borkorcsolyák dukálnak, amiket megtervezünk, időt szánunk rá, és a legjobb tudásunk szerint állítunk össze.
A bort már rengetegen hiányolták eddigi 120 vacsoránkról, ezért gondoltunk erre az “új irányra”, azaz egy önálló estre.
Együttműködő partnerünk az első estén a Vinorium Borház volt, amely a Délkelet-európai borvidékek legjobb borait, borvidékeit, érdekes szőlőfajtáit mutatja be az érdeklődőknek – szakmai szakkifejezésekkel és konyhanyelven egyaránt – Iványi Bianca jóvoltából.
Big Bolgár Borkóstolónkon egy remek bolgár borsort mutattunk be, helyi ízvilággal kísérve.
A bolgár borokról
A bolgár boroknak több ezer éves történelmi múltja van; a borkészítés egyik bölcsője Bulgária, azaz az ősi Trákia volt. Már a görög mitológiában is említik a mézédes fekete trák nedűket, amit Homérosz Iliászában a trójai csata színhelyére szállították a trák hajók. Dionüszosz e föld fűszeres borait itta, és Mavrud, a mitikus hős a szőlő és bor mágikus erejével győzte le az “Oroszlánt”, melynek tiszteletére az egyik legfőbb bolgár szőlőfajta is e nevet viseli. Az évezredek során az ősi kézműves technológiák és szőlőtermesztési, nemesítési eljárások még tovább finomodtak, fejlődtek, így mára, a több kiemelt borrégióval rendelkező, világhíres, ám hazánkban méltatlanul elfeledett bolgár borkészítés olyan csodákkal örvendeztet meg, mely csak erre a hazára jellemző. Ezek rusztikus, fűszeres, ám gyümölcsös nedűk, főleg őshonos - már-már egzotikusnak tűnő - fajtákból és világfajtákkal való izgalmas házasítások.
Az eseményen a Vinorium Borház szelekciójából kiemelt borrégiók, prémium pincészeteinek 5 borát mutattuk be:
* „Zagreus” White Mavrud 2009 – a leghíresebb bolgár kékszőlőből, a Mavrudból készült roppanós-érett gyümölcsű fehérbor
* „Tracian Gold” Pamid 2007 – könnyű, gyümölcsös bor az ősi, helyi Pamid szőlőfajtából.
* „Istoria Bez Kray” Bouquet 2010 – azaz „Végtelen történet”, egy izgalmas keresztezés: a Mavrud és a Pinot Noir frigyéből
* „Perpera” 2009 – a három ősi szőlő házasítása: Mavrud, Melnik és Evmolpia! Csodálatos robosztus, sűrű vörösbor
* „Terra Tangra” Bio Mavrud 2009 – Fűszeres, telt, komplex vörösbor, egyszerre rusztikus és bársonyos, csokiként olvad a szájban.
... a következő falatokkal:
* Diós-padlizsánkrém tésztaköntösben
* Töltött szőlőlevél, dolmadesz
* Kebapcse falatka
* Ízletes húsgolyók zöldfűszeres paradicsomraguval
* Mini sirene-po-shopski-falatka
Hatodik, ráadás fogásként Király Anita csokoládéinspirációját mutattuk be amely trüffel volt, paradicsommal töltve. A remek csokoládéhoz bloody Mary-t kínáltunk - a paradicsomot kiemelendő.
Az est remekül sikerült!