Fájó szívvel, de most már tényleg el kell engednem az Édesapámat. A tiszteletére elindított, és a Lucullus blogján bemutatott cseresznyepálinka-projekt folytatódni fog, most már 'csakazértis végigviszem. (Annál is inkább, mivel elkezdett kiforrni a gyümölcs... )
Az alábbiakban szeretném Mindenkivel megosztani a temetésen elhangzott búcsúbeszédemet. Ennek kapcsán óriási köszönet Tamás barátomnak, aki segített a megírásban, másrészt erőt adott az elmondásához is. Köszönet mindazoknak, akik segítettek, segítenek a családomnak ebben a rendkívül nehéz periódusban, és jelen voltak a végső búcsún. Édesapám élete, és cselekedetei remélem, sokunkban hagynak szép emlékeket. A búcsúbeszéd és annak elmondása - életem fő műve és egyik legörömtelibb eseménye. Fogadjátok szeretettel.
Turóczi Gábor, 2011. 06.03.
Kedves Családtagok, Rokonok, Barátok, Kollégák, Ismerősök!
Mindenekelőtt köszönöm, hogy megtisztelnek bennünket jelenlétükkel, segítőkészségükkel, szeretetükkel. És nemcsak azért vagyok hálás, hogy most itt vannak velünk, hanem azért is, mert folyamatosan velünk voltak az elmúlt hetekben, hónapokban, években is.
Rendkívül nehéz küzdelem van mögöttünk. Nem is küzdelem, hanem háború. Bár édesapám gyakran mondta: ahol faragnak, ott forgács is van, itt most sokkal többről volt szó. Lehetetlen ugyanis háborút nyerni olyan ellenséggel szemben, amely láthatatlan, amely nélkülözi a Fair Play szabályait, és amely visszaél a hazai pálya előnyével. Nem is beszélve arról, hogy néha bizony bírói tévedések is nehezítik a küzdelmet. Ilyen feltételek mellett borítékolható, hogy az ellenfél könnyedén megszerzi a fizikai győzelmet. Viszont esélye sincs arra, hogy az erkölcsi diadal az övé legyen. A háború igazi győztese ugyanis édesapám, aki folyamatosan bizonyította, hogy sok kisebb taktikai csatát meg lehet nyerni, és néha a kis, elszánt Dávid is oda tud csapni a föléje tornyosuló Góliátnak. Elsöprő morális sikerét a végtelenségig való kitartás, a betegség zokszó nélkül való viselése, a panaszkodás mellőzése és az emberi méltóság utolsó utáni pillanatig való megőrzése hozta. Édesapám számomra a legnagyobb harcossá és a legmesszemenőbbekig követendő példaképpé emelkedett, és bízom benne, hogy Önök is osztoznak ebben a véleményemben.
Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy milyen tulajdonságok segíthetik az embert ilyen erőhöz. Édesapám a közösségi összetartás jelképe, a társaság, a család központja. És ez most is így van: nézzünk csak végig magunkon, milyen sokan gyűltünk össze, hogy emlékezzünk róla. Másodsorban kiemelném azt a higgadt és logikus gondolkodásmódot, amely minden helyzetre tud megoldást. Végül, de nem utolsósorban meg kell említenem az együttműködési hajlandóságot, a bölcsességet, a nagyfokú segítőkészséget, a rendkívüli műveltséget, a remek diplomáciai érzéket, a kézügyességet és az ezermesterséget, a kitartást és a szorgalmat, a becsületességet és a takarékosságot, valamint a nagyfokú humorérzéket, amely erények édesapámra mind nagymértékben jellemzőek.
Ezen tulajdonságok nemcsak a nehézségek leküzdésében segítettek, hanem életet, közösséget is teremtettek. Egy szeretettel teli házasságot, amit végletekig odaadó felesége, édesanyám, tett teljessé. Nekik köszönhetően létezünk mi – nővérem és jómagam – valamint a négy unoka, akiknek a száma reméljük, még bővülni fog. Arra nem is merek vállalkozni, hogy számot adjak a közösségről, amit édesapám szélesebb értelemben vett családja, rokonsága, barátai és kollégái alkotnak. Egy dolog közös mindannyiunkban: bennünk él tovább édesapám szellemi öröksége. Az óriási tudástár és mindennemű tapasztalat-felhalmozás, az életvezetési tanácsok, az óriási családfa–kutatás nagyjából Civakodó Lajosig visszamenőleg, latin közmondások és idézetek gyűjteménye, valamint a jó pár száz darab Feri bácsi féle vicces aranyköpés is. Azt gondolom, hogy kötelességem ezt a mentalitást továbbvinnem, és bízom benne, hogy mindenki a jelenlévők közül magáénak tudhat valamit ebből a kincsestárból. Igen, úgy érezzük most magunkat, mint akinek kirúgták a támaszkodólábát, ez tény, és ez fáj. Viszont szolgálhatok egy jó hírrel: van egy másik lábunk is, amely ugyan rozoga most, mint a nyárfalevél, ugyanakkor szellemileg és fizikailag is képesek vagyunk rálépni, holnap megtenni az első lépést, holnapután pedig akár futhatunk is rajta.
Mindezekre tekintettel szeretném javasolni, hogy higgyük: most nem a véghez érkeztünk el, hanem valami újnak a kezdetéhez. Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor meghallunk egy csábító, messzeségbe invitáló hangot a ködös távolból. Édesapám ezt a hívást most hallotta meg: az invitálást egy új útra, amelyen nincsen nyom vagy kitaposott ösvény. Biztosíthatjuk őt arról, hogy az úton nem lesz magányos, mert tudja: minden pillanatunkban mellette vagyunk, amiképpen ő is mimellettünk.
Kedves Apa, Férj, Gyura, Nagypapa, Sógor, Barát, Kolléga, Szomszéd és Tanítómester! Kérem, hogy nagyon vigyázz magadra. Örökké szeretni fogunk és soha nem feledünk el Téged. Mindent köszönünk Neked.
Ég Veled Fater.
Turóczi Gábor, 2011. június 3.
