Bizonyára emlékeznek még Ghavrilos mesterre a Gyradiko étekműhelyből, akivel tartottunk már Lucullus vacsorát, meg örményt is, meg görög főzőkurzust is. Soha nem elég belőle, és az az igazság, hogy többen is kérdezték: mikor lesz már igazi görög vacsora?! Hát most, végre. Örvendezzünk. Ghavrilos mester különleges, csak a Lucullusnak szánt ínyencvacsorát készített, amelyet nagy kár lett volna kihagyni! Az ételsorban főleg Észak-Görögország ételei voltak felülreprezentálva, kelet-thrák, nyugat-thrák, de makedón és török ízekkel is megbolondítva. Rendhagyó módon vacsoránk helyszínéül ismét a Megyeri Csárda szolgál, ahol az év elején már szerveztünk egy remek ruszin vacsorát.

A GÖRÖG KONYHÁRÓL

A görög konyháról rengeteg mítosz kering. Mindenkinek vannak ilyen-olyan elképzelései, de igazából csak kevesen tudják, hogy milyen hatások és kulturális törésvonalak mentén alakult ki. Mi az, ami göröggé teszi ezt a nagy földrajzi területet, és nagy történelmi viharokat átélt konyhát? Van egyáltalán olyan, hogy egységes görög konyha? A mai görög konyha esetén három tájegység konyhájának az ötvözetéről beszélhetünk. Az egyik tájegység maga a szárazföldi Görögország, tehát az a rész, amit ma Görögország közepének tartunk. Itt zömmel a zöldséges ételeket, a hüvelyeseket és a nyárson sütött húsokat érdemes megemlítenünk. Az Ión-tengeri szigeteknek köszönhetően - amelyek hosszú éveken keresztül olasz/velencei gyarmatok voltak - rengeteg olasz hatás érződik a görög konyhán. A földrajzi közelség miatt az olasz hatást a nyugati görög partvidékeken is lehet érezni, ami a kicsit intenzívebb fűszerezésben és a tészták használatában nyilvánul meg.

KIS-ÁZSIAI VONATKOZÁSOK

Azonban a legmarkánsabb, legzamatosabb, legfűszeresebb és legillatosabb része a görög konyhának a kis-ázsiai görög konyha. A görögök évezredek óta éltek Kis-Ázsiában. Izmir, avagy Smirna, vagy Konstantinápoly - a mai Isztambul - igazi "népkohók" voltak, hiszen éltek ott zsidók, örmények, görögök, arabok, törökök és szlávok is. És persze mindegyikük otthagyta nyomát a Kis-ázsiai görög konyhán. 1922-ben a görögöket elüldözték a kis-ázsiai partvidékről, a "hazatelepülő" görögök meg hozták magukkal azokat az ízeket, fűszereket és hagyományokat, amelyeket évezredeken keresztül használtak és gyakoroltak. Körülbelül az 1950-es, 60-as évekre tehető ennek a három konyhának az egyesülése. Azt megelőzően Görögország rendkívül szegény ország volt, ráadásul végigsöpört rajta egy polgárháború is, tehát nagy fejlődés nem tudott mutatkozni az országban. Viszont a gazdasági fellendülésnek köszönhetően az ország is megmozdult, és az egyes nagy konyhák elkezdtek "átjárhatóvá válni". Ennek eredményeképpen a hatvanas évek végére Görögországban kialakult egy bizonyos konyhakultúra, amit általánosan a mai görög konyhának lehet nevezni.

A Lucullus görög ínyencvacsorája a következőképp nézett ki:

* Domatokeftedes, avagy paradicsomkefte;
* Melidzana me domates, avagy paradicsomos padlizsán;
* Atherines se ambelofilo; avagy szőlőlevélben sült apróhalak;
* Dzadziki, a híres-neves görög saláta;
* Horta, avagy hegyi zöldek;
* Hunkiar melidzana; avagy padlizsános meglepetés (borjúhússal);
* Bamia me kotopoulo, avagy bámia(okra) csirkével;
* Karidopita alla polita, avagy diófelfújt egy kicsit másképp.