Egyik alapítónk főhadiszállásán, a fúziós konyhát művelő budapesti MALOMTÓ ÉTTEREMBEN elő-szilveszteri mulatozást tartottunk. Ezúttal nem az ételeken, hanem az italokon volt a hangsúly: koktélok, svédasztal, eszméletvesztés – és ezzel el is búcsúztunk a 2005-ös évtől.

ÚJ LUCULLUS HAGYOMÁNY SZÜLETIK

Miután kihevertük kétéves születésnapunk gasztrockfesztiválját, úgy döntöttünk, hogy 2005-t azért még illendő elbúcsúztatnunk, mielőtt az újesztendő kalandjaiba belevágnánk. Előre körvonalazódott a karácsonyi bőségzavar: a hallevesek, pulykák és bejglik garmadája, amelyek nyilván el fogják tömíteni végtelen bendőinket. Tehát nem maradhatott más, mint koktélpartyt tartanunk, csak úgy, mint egy éve. Ezzel meg is született a Lucullus történetének második hagyománya, a téli disznótort követően. Nem is gondolkoztunk sokat, hová navigáljuk bárkánkat, mikor Malomtó-vezér barátunk felvetette: legyünk az ő vendégei.

KOKTÉLOK, SVÉDASZTAL, ESZMÉLETVESZTÉS

Igazi, télszerű estén került sor az év utolsó kalandjára. Puha hó borította az ünnepek alatt kihalttá vált Frankel Leó utat, és a kandallóban ropogó tűzifa füstje keveredett a Malomtó forró karsztvizének a párájával, ami vastag, fehér bevonatot képezett az étterem előtt terebélyesedő, több száz éves fügefa ágain. Maga az étterem nyugodt volt, és csendes – kitűnő helyszín arra, hogy hamarosan drámai fejlemények következhessenek be.

Mikor beléptünk a meleg helységbe, és megváltunk téli gönceinktől, azonnal kezünkben találtunk néhány csésze forralt bort. Lassan megérkezett mindenki, és az ételek feltálalásra kerültek egy svédasztalon, ami evőembereink feltétlen érdeklődésének központi tárgyát képezte – annak ellenére, hogy most nem az étkezésen volt a hangsúly. Az első koktélok legurítását követően elkezdtük magunkba gyűjteni az eszméletvesztést megelőzően feltétlenül felhalmozandó ballasztot, aminek funkcionálisan csak annyi szerepe van az ivászatban, mint a csillagrendszereket összetartó gravitációnak a nagy, és üres semmi kellős közepén. Általában ezt a feladatot néhány szelet zsíros kenyér kitűnően betölti, de házigazdáink – bár erőteljes egyszerűsítést hajtottak végre a fúziós művészetükben - nem mentek el idáig.

Svédasztalunkon először is némi FINGERFOOD-ot vehettünk magunkhoz. Sokunk szemében örömteli fény csillant, de aztán szembesülnünk kellett azzal, hogy nem dinsztelt ujjperecekről van szó, hanem frissen sült, apró péksüteményekről, amelyeket fokhagymamártásba, padlizsánkrémbe, meg hasonló finomságokba lehet mártogatni.

Ezt követte az est sztárja, a SÜTŐTÖKKRÉM-LEVES. Ez a finomra, krémesre dolgozott, sárga leves kapta a legtöbb dicséretet, és sokan próbálkoztak azzal, hogy a titkos receptet megszerezzék – elárulhatjuk: sikertelenül.

Vacsoránk fő csapásmérője a wokban sült, rizzsel fogyasztandó THAI CSIRKEMELL, valamint két, igazi magyar jellegzetesség – A MARHAPÖRKÖLT GALUSKÁVAL, és a TÖLTÖTT KÁPOSZTA adta. Az utóbbiak minden rendes magyar ember étkezésében évente többször előforduló vendégeknek számítanak, ám mi ezúttal különösen kíváncsian készültünk eme fogásokra. Érdeklődésünket nem az váltotta ki, hogy a nemzetközi konyhaművészet vizein evezve hontalanná váltunk volna. Sokkal inkább az érdekelt, vajon mit képes ezeknek az étkeknek a lényegéből előhozni egy olyan szakács, akinek évek óta a lehető legkülönfélébb gasztronómiai irányzatok határozzák meg a mindennapjait. Azt vettük észre, hogy leginkább a múlt század elejének a hagyományai, Krúdy ínycsattogtatásainak a hangulata tért vissza: a töltött káposzta héját savanyított levél képezte, maga a töltelék jóféle pirospaprikával ízesített, aprított színhúsból állt. A marhapörkölt sűrű, szinte fekete vörösboros szaftban lebegett: a XXI. századot az elmaradt kocsányok, zsigerek és zsírok idézték. Ennek köszönhetően ez az amúgy rendkívül nehéz étel könnyed volt, és olyan szemvillanás alatt vált enyészetté, mint az augusztusi meteor, ami átlépvén az atmoszféra üvegburkát, nagy fénnyel semmivé válik.

Desszertünk PROFITEROL volt CSOKOLÁDÉMÁRTÁSSAL. Ez a rendkívül kedvezőtlen nevű édesség nem más, mint vékony tésztába töltött gesztenyekrém, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett.

Miután úgy éreztük, hogy a koktélok konzerválták enervált tudatunkat, kiléptünk a hűvös, téli éjszakába, hogy felkészüljünk életünk egy újabb szakaszának az eltemetésére.