Egyedülálló, és különleges kalandon vett részt a LUCULLUS BT júliusban: sort kerítettünk az első feröeri viking vacsorára Magyarországon, amelyet eredeti atlanti-óceáni és feröeri alapanyagokból UNI GULLFOSS feröeri mesterszakács készített el nekünk. Tengeri és szárazföldi étkeken keresztül nyertünk betekintést abba az életérzésbe, ami a végtelen meghódíthatóságán, a természettel való szoros együttélésen és az emberi méltóság tiszteletén alapul.

AZ ŐSIDŐK SAGA

Minden azzal kezdődött, hogy májusban a LUCULLUS BT renegát beszélőembere, Turóczi Gábor ellátogatott az Atlanti-óceán közepén található, Dániához tartozó szigetcsoportra, a Feröer-szigetekre. Akciója előtt kevesen hallottunk a világ eme pontjáról, azonban amint a Tisztelt Evőember-társak előtt felfedte a helyi gasztronómia sarkköri levegővel átitatott, főleg az óceán által táplált titkait, és megismerte a világhódító viking ősök konyháját, azon nyomban el is határoztuk, hogy ezeket az élményeket nemcsak a honlapunkon élvezzük, hanem a valóságban is realizáljuk.  Hajmeresztő szervezésbe kezdtünk, hogy Magyarországon egy igazi feröeri viking vacsora jöjjön létre. Rendkívül örülünk, hogy a kezdeményezésünket többen azonnal pozitívan fogadták, és segítő kezet nyújtottak az esemény létrehozásában, ami ily módon létre is jött.

A BIRKÁK SZIGETEI

A Feröer-szigetekről annyit érdemes tudni, hogy Skócia és Izland között félúton, az Atlanti-óceán kellős közepén helyezkedik el. A 18 szigetből álló, dán korona alatti autonóm közösséget negyvennyolcezer derék ember alkotja. Ahogyan maga a szigetek neve is elárulja (feröer = birkák), a hely fő eledele az ír szerzetesek által mintegy ezerkétszáz évvel ezelőtt beimportált birkák ükunokáinak a húsa, amit mindenféle helyi találékony módszerrel szárítanak, füstölnek, főznek, sütnek, mígnem az asztalra kerül. A másik fontos tápanyagforrást maga az óceán jelenti, amelynek vadjait nagy előszeretettel fogyasztják a helyiek. Természetesen a konyhákban csapkodó bárd sorsszerű sújtásai alól a sziget madárvilága sem menekül. Gyakorlatilag erre a három attribútumra épül a feröeri konyha, ami a változatosság kedvéért szinte teljes egészében mellőzi a zöldféléket és a gyümölcsöket. Az italokról annyit érdemes tudni, hogy egy igazi feröeri sörrel locsolgatja étkezésben száradó torkát.

UNI GULFOSS, A TORSHAVNI VILLÁM BUDAPESTEN

A vikingek étkeinek az útján nem más, mint UNI GULFOSS kalauzolt el bennünket. A most huszonkilenc éves szakács mintegy tizenkét éve bűvöli a kanalat – tanulmányai során megjárta valamennyi skandináv országot, és fél Európát. Ma ő vezeti a Feröer-szigetek legnagyobb elismertségnek örvendő konyháját a Hotel Hafnia-ban, amit a legjobban az jelez, hogy néhány hete, amikor Őfelsége, a dán királynő meglátogatta a szigetországot, Uni Gulfoss készítette az ünnepi vacsorát, az uralkodóasszony személyes felkérése alapján.

Mivel Magyarországon nem lelhető fel egyáltalán semmilyen alapanyag, amire a vacsorához szükségünk volt, mindent az Atlanti-óceánból, és a Birkák szigeteiről kellett megszereznünk. Szakácsunk ebben is a segítségünkre volt, és így azok az étkek, amelyek nem estek pácolás vagy szárítás áldozatául, mind egy-két nappal a LUCULLUS támadása előtt még vígan ficánkoltak a tengerek mélyén, vagy sétafikáltak a tengeri szigetek zöld lankáin.

A tengeri szörnyetegeket nemcsak jómagunk, hanem a Hotel Pólus konyhaszemélyzete is megcsodálta, akik egyébként egész nap szakácsunk rendelkezésére álltak. Segítőkészségüket, és érdeklődésüket csak egyetlen momentum homályosította fel. Amikor Uni végzett az Atlanti-Óceán szeleiben szárított birka felaprításával, a megmaradt láb csontjába belevágta a konyhafőnök kedvenc kését, anélkül, hogy engedélyt kért volna eme barbár tettre. Háború nem tört ki szerencsére, és így semmi akadály nem állt szakácsunk elé, hogy az étkeket az evőemberek rendelkezésére bocsássa.

A NAGY VIKING VACSORA

Midőn elérkezett a vacsora ideje, minden étel felszolgálásra került. Szakácsunk tanácsára valamennyi fogás egy asztalra került, ahonnan a tisztelt evőemberek saját belátásuk szerint lakomázhattak (ugyanezt tapasztaltuk a finn követségen is, ahol felvilágosítottak bennünket, hogy ez az egész skandináv térségre jellemző szokás). Indiai és kínai evőtársaink nagyra értékelték az étkek felhalmozásának és tálalásának a művészetét. Ezt autentikus, elismerő véleményként azonnal elfogadtunk, lévén két olyan kultúráról szó, ahol az étek mindenféle érzéki vertikuma egyenlő jelentőséggel bír.

Magukkal az étkekkel kapcsolatban több tagunk megjegyezte, hogy rendkívül naturálisak, természetesek – erőteljesen érezni a kapcsolatot étel és nyersanyag között, amely élő szubsztanciaként nem sokkal a vacsora előtt még optimizmussal telítve pörgette élete kerekét. A húsok rostjai, ízei, illatai mind-mind azonnal felidézték a régi viking farmerek apró településeinek a hangulatát, amikor még nem volt kérdés, hogy a sár, a szél, a tenger, a csillagok az ember fiának mindennapi társai, akikkel olyannyira egységet alkot, mint egy normandiai nyaralását töltő éticsiga a hordozható lakosztályával, némi fáziseltolódással a tányéron való debütálása előtt.

Miután elhangzottak a köszöntőbeszédek, neki is láttunk a leghíresebb feröeri étkek megvizsgálásának, amelyeket még úgy ezer éve egyszerűbb, ősi formában a viking harcosok is nagy előszeretettel emlegettek hazai finomságként, midőn a bagdadi kalifátus határán áthaladtak verejtékes munkával megszerzett rabszolgakaravánjaikkal. Mivel szakácsunk is azt javasolta, hogy a tányérjainkon külön szerepeljenek a vízi és a szárazföldi étkek, mi is eképpen strukturálva adunk számot a vacsorán szerzett tapasztalatainkról.

A TENGERI ÉTKEK

Hosszas ízlelgetés után többnyire valamennyi evőember-társunkkal egyetértettünk abban, hogy a legízletesebb étek a kétfajta pácolt hering: a marinera sild, ami friss, enyhén borsozott ecetes pácban forgott, és a kryddsil, ami egy erősen fűszerezett lében érlelt heringkülönlegesség volt, erős szegfűszeg és borókabogyó felhangokkal. Mindkét heringhez fűszeres likőr dukált, ami minden egyes falatnál megidézte az északi sarkfényt dicsérő viking harcos szellemét, aki hazatérését készült megünnepelni.

A másik tengeri különlegesség, a havtaska, ami olajban frissen sült mélytengeri horgászhalat jelent, szintén rendkívüli népszerűségnek örvendett. Sokunk sajnálatára a hal elveszítette eredeti, lámpalógatós, groteszk formáját, és apró kockákra vágva került a tányérunkra, némi párolt póréhagyma és egyéb zöldfűszerek társaságában. A halhús kemény volt, és ropogós, de egyúttal rendkívül nedves is, és érdekességképpen többen édeskés harmóniákat véltek felfedezni benne.

És hát persze külön kiemelendő még a szárított hal, a rastan fisk – ez úgymond minden viking utazó elengedhetetlen étke volt hajdanán. A szárított, vékony, kőkemény halszeletek rendkívül erős ízzel voltak megáldva, és csak nagyon kevesen jutottunk el addig, hogy további falatozásra serkentsük magunkat. Azok, azonban akik átlépték a point-of-no-return-t, nem tudták letenni ezt az ételt, és addig falatoztak, míg élettársaik a hálószobából való kizárásukkal, válóperrel és minden egyéb szörnyűséggel nem fenyegették őket. Ez a hal az erős ízén túlmenően még azzal a tulajdonsággal is bír, hogy rendkívül nehéz szétrágni, és bizony hosszasan forog az ember szájában, mielőtt emésztésre alkalmas péppé alakulna át.

Természetesen nagy szeretettel kerültek elfogyasztásra a füstölt, és pácolt lazacok, amelyek annyiban különböztek az általában ismert vörös lazactól, hogy ízük magasabb sótartalommal bírt, és magának a húsnak a struktúrája is jóval határozottabb, erősebb volt, mint világszerte ismert kollégájának. Ugyanilyen kitörő öröm fogadta a tepsiben sült, sáfrányszószban párolt óriás lepényhalat is, ahogyan a kettévágott apró homárokat, valamint a friss garnélarákokkal készített tojássalátát is. Az éteksor még kétféle hallevessel is kiegészült, amit többnyire az ételsor elején használtunk alapozásképpen.

Mindezeken az étkeken kívül megismerkedhettünk egy igazi világszenzációval is: Uni cimborája, Jan E. Petersen nem mást hozott el nekünk, mint saját fejlesztésű halkolbászát. Küllemre olyan ez az étek, mint bármilyen párizsiszerű, darált, főzött és tömörítve töltött húsáru. Az ízében messzi regiszterekben jelentkezik maga a hal, és leginkább az ízesítésül használt fűszerek dominálnak. Maga a kolbász halhúsból és növényi zsiradékból készül, és semmilyen tartósítószert nem tartalmaz. Ennek köszönhetően egy rendkívül egészséges, könnyen fogyasztható étek áll elő, amihez fogható tudomásunk szerint az egész világon nincsen. Jan barátunk mintegy féléve kezdte el a gyártást, és már most fél Európa feni a kését, hogy ezzel a kolbásszal közelebbi barátságot köthessen.

HALLGATÓ BIRKÁK

Birkaügyileg is sikerül némi előrehaladást tennünk a feröeri életérzés megismerésének az irányába. Szakácsunknak köszönhetően az asztalunkra került némi frissen sült birkagerinc, egy hatalmas adag, főtt birkaszalámi, amelyet birkamellből, enyhén faggyúsan szokásos készíteni, és néhány nap szélben való érlelés után lehet fogyasztani. És természetesen az asztalunkra került egy egész birkaláb is, aminek különlegessége – a konyhában lezajlott incidenstől eltekintve – abban rejlett, hogy az állat húsa egy évig érlelődött az Atlanti-óceán sós szeleiben, egészen keményre, mint egy kő. A birkahúst vékony szeletekben kaptuk. Az étek állaga puha volt, vajhoz hasonlóan omlott szét a szánkban, az íze azonban a szárított halhoz hasonlóan rendkívül erős volt, így csak az igazi műkedvelőknek jelentett igaz élvezetet. Kínai testvéreink azonnal előjöttek azzal a javaslattal, hogy egy kis rizsecettel dúsított szójaszósszal egész tűrhető lenne, de mi maradtunk a világ felfalásának az elvénél, és igazi ősviking módjára falatoztunk a birkából, egészen addig, míg a sarkcsillag fénye meg nem mutatta a hazafelé vezető út irányát.

ÖRÖK HÁLA

minden támogatónknak, így:

-           

-          Hans Michael Kofoed-Hansennek, Dánia Nagykövetének;

-          a Skandináv Utazási Központnak: Bajomi-Lázár Dávidnak és Nagy Ágnesnek szakácsunk, Uni Gullfoss, és az étkek ideszállításáért;

-          az Atlantic Airways feröeri légitársaságnak, ugyanezért;

-          a Feröer-szigeteki Marketing Irodának és Per Hansennek, a nyersanyagok beszerzéséért;

-          Uni Gullfoss-nak, hogy vállalta a nem mindennapi kalandot, és a Hafnia Hotelnek;

-          Csányi Lászlónak, a Hotel Pólus igazgatójának a helyszínért;

-          B. Tóth Lászlónak, aki a SZTÁR FM rádióban több ízben is hírt adott a feröeri utazásról;

-          a Receptklub Magazinnak, ahol hamarosan nagy híradás fog megjelenni a feröeri útról.

lbt