- „Kedves Nagyétkű Társak!
Örülök a lehetőségnek, hogy újra veletek (l)ehetek. Az ökör iszik és – szerintem – eszik magában, együtt minden sokkal könnyebb, így a lakomázás is. a barátsághoz a gyomron keresztül vezet az út, hiszen a finom italok megoldják a nyelvet, a remek étkek kényeztetik a lelket. Amíg együtt csemegézünk, úgy érzethetjük, hogy miénk „egy szelet” a világból. Ne feledjük, hogy célunk: világuralomra törni. Módszerünk: szépen lassan megenni az egész világot. Ma is azért vagyunk itt, hogy eme nemes küldetést teljesítsük, így hát nem is szaporítanám tovább a szót, inkább emeljük poharunkat a következő lakomára! Ne feledd, teli hassal mindenki sokkal szebbnek látja a világot!”
Varga Viktória, RTL KLUB online
- „Nekünk nagyon tetszik a LUCULLUS BT: főleg barátságot és étteremlátogatásokat jelent számunkra. Sok barát együtt, sok finom - és nem gyors – kaja. Nagyon szeretjük.
Wang & Erika, Lanzhou kínai étterem
- „Finom ételek, szuper kikapcsolódás, remek emberekkel!”
Turóczi Ágnes, Giraud International
- „Bár ritkán járok étterembe, a LUCULLUS-szal ez is más. Eddig két kalandon vettem részt. Eddig minden OK.”
Kis József, Electrolux Budapest
- „Teljesen jó kezdeményezés, jó lesz, ha így folytatódik. A folytatás csak ennél jobb lehet!”
Csipak Zoltán, szakács
- „Este van. Szép, holdfényes nyári este. Elindulok a metró megálló felé. Nincs nagy tömeg, csak néhány ember ácsorog a megállóban, fiatalok, idősebbek vegyesen, van, aki elegánsan, van, aki lazább szerelésben. Egyszer csak hozzám lép egy magas, rövidre nyírt hajú fiatal férfi és nekem szegezi a kérdést: akar maga lassan enni ?
Körülnézek, de vagy senki nem hallotta a kérdést, vagy csak úgy tesznek, mintha süketek lennének, és semmi közük nem lenne a diskurzushoz.
Mivel nem válaszolok, ismét megkérdezi, csak már egy kicsit határozottabban : akar maga lassan enni?
Bátortalanul megkérdezem, hogy mit jelent az, hogy lassan enni. „Slow food” válaszolja ő. Aha, mondom én, mint aki érti, miről van szó.
Látom a férfin, hogy észrevette a tanácstalanságomat, most már kedvesen mosolyog, megfogja a kezemet, erősen megszorítja, és ekkor valami csodás dolog történik : repülni kezdünk.
Szemeim előtt feltűnik a kínai Nagy Fal. Tetején integet Wang barátunk kopaszra borotvált fejjel, mellette rengeteg csodás ételkülönlegesség, amelynek nem tudunk ellenállni, ezért landolunk. Nem tudunk betelni az ételcsodák élvezetével, így kicsit többet eszünk és pihenünk a kelleténél, de nincs mese, menni kell, ezért tovább repülünk.
Nincs messze a következő úti cél, a csodás India, ahol ismét ezernyi varázslatos íz-élmény vár ránk, nincs rá szó, hogy részletesen leírjam mindet.
Arany, ezüst, bíbor, türkíz és zöld színek kavalkádjában repülünk tovább az éterben az orosz sztyeppék fölött, amikor egy kedves szőke lány integet: gyertek, biztos megéheztetek!
Nem csalódunk, a szépség páratlan ételeket kínál fáradt testünknek, fűszerezve a lélekmelegítő és erős vodkával, új erővel folytatjuk utunkat.
Kicsit megkavarodva a jó erős italtól Szlovákia felé tévedünk, de nem bánjuk meg, mert a savanyúkáposztás sztrapacska megnyugtatja gyomrunkat, a jó sör pedig megindítja vesénk normál működését.
Mire felocsúdunk, Hellasz földje felett repdesünk. Gavrilos barátunk számított érkezésünkre, és olyan parádés ételsorral várt minket, amit talán csak Nagy Sándor élvezhetett egy-egy győztes csata után. A mi görögünk nem fukarkodik az isteni nedűkkel sem, pompás borokkal tölti újra és újra poharainkat.
Erős szél kerekedik, és felkap bennünket, nincs erőnk repülni, csak hagyjuk, hogy sodorjon a légörvény, így kerülünk Szíriába. Az emberek nagyon kedvesek, az ízek sem rosszak, de mi mégis úgy érezzük, hogy nem az igazi. Valami hiányzik.
Gyorsan felcsatoljuk távolsági szárnyainkat, mert nagyon hosszú út áll előttünk, tangót akarunk táncolni. Argentínába már zárás után érkezünk, de mégsem a maradékot kapjuk, a személyzet már nem hazai, az éttermet is átfestették, tangót sem táncol senki, de nem bánjuk, jól érezzük magunkat. Maradnánk még, mert mintha csak éreznénk utunk zsákutcáját, de az ismeretlen erő magával ragad, és Azerbajdzsánban pottyant a földre.
Kár volt. Nagy kár. Kísérőmmel összenézünk, és megfogadjuk, hogy erről a helyről többé nem beszélünk.
Ahogy ismét a levegőbe emelkedünk gyönyörű tavakat látunk, hatalmas rénszarvascsordákat, amelyek békésen legelésznek a csodás Lappföldön. A Mikulás integet a szánján, és mutatja az utat a legközelebbi menedékházba. Nagyon elegáns környezetbe csöppenünk itt Finnországban, egy kedves házaspár vendégszeretetét élvezzük, ellátva minden finn földi jóval, és kiderül, hogy kísérőm a nyelvüket is beszéli, jól elszórakozunk
Sietnünk kell, mert meglátjuk Nils Holgersont és Márton ludat az égen, követjük őket, és így kerülünk Szécsénybe. Végre hazai ízek, gondoljuk, mert oly régóta vagyunk már úton, oly sok portán megfordultunk, oly sok ízt éreztünk, de elfáradtunk, és hiányzik egy kicsit az otthon íze, illata. Nem csalódunk, minden tökéletes. Olyan, mint otthon.
Még fel sem ocsúdunk, Wang kopogtat az ajtón, és kedves mosolyával az arcán invitál bennünket ismét az otthonába. Nem akarunk ellenállni. Megyünk. És most sem bánjuk meg.
De most mi van? Mi történt? Mi ez? Hol vagyok? Hol az a fiatal férfi, aki kísért az utamon? Mi? Hogy az egy álom volt? Egy álom? Ne hülyítsetek!
Nem, nem lehet álom. Egy frászt álom. Csak meg tudom különböztetni a képzeletet és a valóságot!
Jé! Ő az. Megismerem. Itt áll mellettem. Úgy hívják Gábor! Na ugye, hogy nem álmodtam!?
De jó, ez király! Ez itt a valóság. Ez a Lucullus BT. A lassúevők. Mi mindannyian. „
Molnár Gabriella, Expressz Magyarország Kft.
- „Kedves Társaim az étkezés oltárán! Miért is jó LUCULLUS-tagnak lenni? Nos, rendkívül hosszasan lehetne taglalni, de a lényeg mégis csak maga az étek! Olyan fogások, melyek nem díszítik mindennapjainkat, talán soha sem járunk ott, ahol azok az ételek helyettesítik a pörköltet vajas nokedlivel, vagy a testes gulyást, ne adj’ isten a remekbe szabott Dobos tortát. Együnk, hogy megismerjük a világot, spirituális kapcsolatba kerüljünk olyan vidékek lakóival, akik talán sosem kerülnének ilyen közel hozzánk másképp. Boldog étkezéseket és békés emésztést kívánva az új esztendőre is:
Ghavrilos, Gyradiko étterem
- Ellenállhatatlan - de miért is kéne ellenállni? Érzéki - a legjobbat adja, és a legjobbat hozza ki belőled. Elvarázsol - és sosem tudod, hogy a varázslat honnan érkezik.”
Bartha Emese
- „Bátran állíthatom, hogy valami új és remek dolog vette kezdetét Magyarországon, 2003. decemberében. Remélem, hogy sikerült a T. tagoknak megmutatni a világ kulináriájának igazi, lassú, autentikus és egészséges arcát, jó minőségű ételekkel, remek szakácsokkal és étteremtulajdonosokkal, pompás kalandokkal, pazar történetekkel és finom ízekkel. A jövőben is hasonló filozófiával próbálunk meg maradandót alkotni, Lucullus-hoz, Krúdyhoz, Brillat-savarin-hoz, Vatel-hez, Alexander Dumas-hoz és sok más gasztro-guruhoz hasonlóan, akik mind-mind örökre bevésték nevüket az egyetemes gasztronómia történelmébe”.
Turóczi Gábor, a LUCULLUS BT egyik alapító tagja
- „Hogy miért szeretjük a LUCULLUS-t? Mert eme remek helyeken kellemes emberek eszement eledeleket ehetnek.„
Rostási-Szabó Zsuzsa, Magyar Országgyűlés, Civil Iroda
- „Eddig csak két Lucullus-kalandon voltam: Wangnál és a szilveszter előtti koktélozáson, úgyhogy nagyon okosat nem tudok mondani. Első alkalommal nagyon meglepett, hogy bár nagyétkűek társaságáról van szó, mindenki viszonylag jó formában volt - mindenképpen vonzó perspektíva, ha az ételkultúrát a testkultúra részének tekintjük. Szeretek étterembe járni, és jókat enni-inni, így a kezdeményezés céljaival teljesen egyetértek. Munkám (újságírás) szempontjából is nagyon jól jön a Lucullus-vezérek terepfelderítése, hiszen egyik feladatom az étteremkritika. Egyébként meg felemelő érzés, amikor baráti társaságban étterem-keresés alkalmával az ember megvillanthatja a titkos gyöngyszemekkel kapcsolatos jól-informáltságát. Tetszenek az ételekkel kapcsolatos magyarázatok: némi szellemi táplálékkal a puszta hedonizmus miatt érzett lelkiismeret-furdalás is egyszerűbben leküzdhető. Köszönöm Gábornak és a többi terepfelderítőnek az áldozatos munkát, amelynek aztán mindnyájan élvezhetjük a gyümölcseit.”
Balázs Eszter, The Budapest Sun
· „Ez év nyarán abban a "megtiszteltetésben" részesültem, hogy meghívást kaptam Gábor barátomtól a párkányi Popey nevű szlovák étteremhajóra, hogy eltöltsek ott egy kellemes vacsorát. Mivel gasztronómiai iskolában "nevelkedtem" (gasztronómia és turizmus szakon) érdekesnek találtam a "Slow Food" mozgalom ötletét, ezért örömmel fogadtam a meghívást. Ha megkérdeznék, melyik "foglalkozás" lenne számomra érdekesebb: vendégnek vagy vendéglátónak lenni, nem gondolkodnék sokat a válaszon... :-) Úgy vélem ezzel mások is egyetértenek. Enni: élvezet, de ha ezt megfűszerezzük azzal, hogy egzotikus ételeket egzotikus helyen, kellemes társaságban, akkor a válaszom természetesen: vendégnek lenni. :-) Azt hiszem az életünk minőségének javításához az első út a gyomrunkon keresztül vezet, amit nem árt kiegészíteni egy kis kulturális háttér-információval. Amikor az ember egy "ismeretlen" társaságba kerül, az első benyomások mérvadóak lehetnek. Értem ez alatt például az étterem "image"-ét, a tulajdonos és a felszolgálók hozzáállását, az ételek minőségét (és nem utolsósorban mennyiségét). Ezek azok a dolgok, amelyek meghatározzák azt az összképet, amiről az egyén véleményt alkot. Megelégedve gondolok vissza arra az öt vacsorára, melyeken részt vettem. A kellemes ízek mellett kedves emberekkel ismerkedtem meg, akik - foglalkozásukat tekintve - az élet különböző területeiről gyűltek össze, színezve ezzel a Baráti Társaság légkörét. Talán ennyi elég is az "áradozásból"...”
Még egyszer köszönöm a meghívást és a továbbiakban kívánok mindenkinek Jó Étvágyat és Sikerekben Gazdag Új Esztendõt!
Csabai Richárd
- „Apropó, hol is tartottunk?
- Hol, hol, hát a LUCULLUS-nál.
- Te, az valami zabálós cucc?
- Nevezhetjük így is, annyi különbséggel, hogy talán inkább arról szól hogyan együnk sok-sok finomat lassan, élvezettel és semmi esetre sem a zabálásról.
- Akkor ezt nem nekem találták ki. Tudod, én simán benyomom, amit elém tesznek, mert ha kaját látok, már csak arra tudok koncentrálni, hogy egy lendülettel felfaljam. De Te megint csak jól helyezkedtél.
- Gondolod Te, de én tudom is. Egyébként nekem is ez a bajom. Szívok is minden alkalommal rendesen, mert tudod LUCULLUS-éknál ez úgy indul, hogy alapjáraton van vagy tíz-húsz fogás, olykor még több is (mint Wang-nál a kínai kajáldában. Ne tudd meg!). Naná, hogy az éhhalál küszöbén rendesen beindulnak a létfontosságú életfunkcióim. Sejted, hiszen ekkor már vagy két napja egy falatot sem ettem. Szóval elkezdek „csipegetni”, mert hát többnyire minden rohadtul finom és mire felocsúdok, már simán a negyedik, ötödik fogásnál tartunk. Na jó, nevezzük előételnek. Ami önmagában még nem lenne baj, de hát egyre jobb kaják jönnek és ekkor én már kész vagyok. Érted!!! Egyszerűen nincs több hely, a libatollat meg valahogy nem tudom bevállalni. Szóval úgy a lakoma közepétől csak bámulom, hogy milyen jókat esznek a többiek, ami alapjáraton is még legalább jó egy-két óra. Hát ez a szívás! Persze mindig megfogadom, különösen a Ghavrilos óta, de idáig még nem jött be. Jóllehet nemcsak én tehetek róla. Az a kínai csávó – tudod, akit említettem – hát legutóbb az is rendesen bekavart. Simán kifeküdtem úgy a marha falatok magasságában. Szólnom kellett volna a többieknek, meséljék el milyen volt a többi kaja.
- Ha már ennyire jókor és jó helyen vagy, miért nem szólsz nekik, hogy figyeljenek rád és tanítsanak meg LUCULLUS-osan zabálni?
- Hogy ez nekem eddig nem jutott eszembe! Tökjó, hiszen zabálni már tudok, a többivel meg görcsöljenek ők, elvégre értenek hozzá.
Figyeljetek! Egy kis sikerélmény évvégére. Értitek?
Nem figyelnek. Csak esznek, esznek… Akkor hadd szóljon, zabáljuk át magunkat az Új esztendőbe!
BUÉK nektek LUCULLUS-os gyerekek!”
Bottka Bertalan
- „Érdekes megfigyelni, hogy egy jó ötlet és egy csoport, a hagyományőrző újdonságokra nyitott társaság, mekkora viszhangot tud teremteni egy olyan egyszerű társas eseménynek, mint a táplálkozás. A LUCULLUS Baráti Társaság hiánypótló egy olyan világban, ahol az emberek lassan azt sem tudják megmondani mit ettek vacsorára a televízió képernyője előtt ülve. Legalább száz ember újra átéli a kellemes baráti beszélgetések élményét egy szépen terített asztal mellett, mely néhány évtizeddel ezelőtt teljesen normális, mindennapi (nem-)eseménynek számított volna. Felemelő érzés különféle anyagi és szellemi hátterű emberekkel találkozni alkalmanként, ahol nem a vallási vagy politikai nézetek mozgatják meg az emberek fantáziáját, hanem a békésen elköltött ebéd vagy vacsora. Sokaknak nem adatott meg a lehetőség, hogy a világot körbe utazva találkozzanak különleges ízekkel és táplálkozási szokásokkal, így a LUCULLUS BT nemzetközi gasztronómiákat felfedő kalandozásai a társaság tagjait is nyitottabbá teszik a világ megannyi kultúrája felé.”
Teisenhoffer Vicki, Vándorkő Képügynökség
