A Lucullus BT egy szeptemberi estén pályafutásának legkülönösebb kalandjába vágott, ami titokzatossággal kezdődött, és még több titokzatossággal ért véget. A lakoma során az azerbajdzsán konyhaművészet ízei keveredtek a keleti ember kiismerhetetlenségével, ami teljes valóságában tárta elénk az Ezeregyéjszaka meséinek kemény, zűrzavaros, ősi világát.
BENT, A BARLANGBAN
Magyarország egyetlen azerbajdzsáni étterme a budapesti Hajós utcában található, és a hangzatos Marquis du Salade nevet viseli (Sade márki adná magát, de kiderül, hogy a prózai valóság csupán annyi, hogy a hely korábban mezei salátabár volt).
Egy keskeny, alacsony ajtón keresztül lép be az ember a barlangszerű helységbe, amelynek falait kézi csomózású szőnyegek borítják. Az asztalok mellett széles ülőalkalmatosságokon hatalmas, szőtt párnák hevernek, amelyek közé süppedve az ember máris valahol messze, idegen tájakon érzi magát, és izgatottan várja a jeleket, amelyek további útmutatásokkal szolgálnak: jó helyen jár.
LE, A FÖLD ALÁ
Hamarosan meg is érkezik Szeva asszony, a hely tulajdonosa. Gyönyörű, sötét hajú, vágott szemű, különös nő. Hidegen, visszafogottan, fegyelmezetten mozog. Miután tisztázta, hogy kik vagyunk, és ő is bemutatta magát (perzsa ősök, bakui egyetem, budapesti ittragadás), kezdeményezi, hogy ereszkedjünk le a mélybe, egy apró lépcsőn keresztül.
A lenti helységek ódon falaiból – ami egyesek szerint betonbunker, szerintünk pince – a közel-keleti alkimisták és szőnyegárusok hangulata árad. Kényelmes, labirintusszerűen kanyargó folyosók, apró, semmibe vezető, és tükrökkel végtelenített lépcsősorok, kicsi dohányzóhelységek váltják egymást.
DŰNELAKÓK A BETONBUNKERBEN
A Lucullus kommandót hosszú, terített asztal várja. Visszataszító, hernyószerű pincérek fogadnak hajlongva (az a fajta, ami kényszerből lesz pincér, aztán meghasonlik, majd a kis halálból feltámadva a vendégek megvágását tűzi ki élete céljául). Fejükből lárvaszerű tekintettel, álságos mosolyokat lövellnek felénk, mintha a Dűne bolygó hatalmas sivatagi gilisztái keltek volna nászra balatoni butikosokkal.
Itt már zavart érezni az erőben – a kedvező külső mögött undorító belső rothad. Sehol az élveteg, szenvedélyes pillantás, ami egy étket és lakomát élvező, valamire is való pincérnek genetikailag kódolt valója. Szinte a földön csúszva vezetnek az asztalaink felé, mozdulataikból még nem sejtjük, hogy mi vár ránk.
KAUKÁZUSI KITEKINTŐ
Az asztalok meg vannak terítve, előttünk hevernek apró tálakban annak az országnak az étkei, amely messze, a Kaukázus délkeleti lejtőin, a Kaszpi-tenger partján fekszik. A tűzimádók földjén mintegy 2400 évig perzsa uralkodók váltották egymást. Északról kaukázusi és török behatások érték, érintőlegesen kihatottak rá a szovjet birodalom bizánci törekvései, és jelenleg az olajgazdagság nyitja meg egyre szélesebbre a demokratikus diktatúra kapuit a világ előtt.
A SHIRVAN SAHOK ELŐÉTELEI
Ezek a hatások érezhetőek az ételkultúrában is. Többnyire törökös elnevezések keverednek iráni ízekkel, amelyeknek különös alfaja alakult ki az azeri földön.
Az előételeink fő ütőere a szudaba hanum, ami egy friss zöld saláta zöldhagymával, uborkával, paprikával, citromos-mézes öntettel nyakon öntve. Ez az étel a szegény parasztok és a gazdag sahok asztalán egyaránt megtalálható - könnyű, nyárias csemege, ami a gyomornedveket üde készenlétbe helyezi az előttünk álló ételsor befogadásához.
Emellett apró tálakban találjuk a dzsadzsikot, ami szinte teljesen megegyezik a görögök és a törökök dzadzikijével, azzal a különbséggel, hogy az azeri szakács jól megküldi kaporral és friss mentalevéllel. Ez utóbbi fűszer az azerbajdzsánok szerelme – szinte minden ételben megtalálja helyét, ami nem is rossz gondolat a rengeteg hús mellé.
Külön parádézik a padlizsán, két ételt is kapunk a török paradicsomból. Az egyik egy padlizsán sauté, a másik meg egy babahanudzs nevű étel. Az előbbi savanykás, szintén gyomor-ágyazó, a második meg puha, vajszerű, erőt adó.
Az előétel-sort egy azerbajdzsán falusi étel zárja, a kutab, ami nem más, mint spenóttal vagy báránnyal töltött tésztatáska, frissen sütve.
Az előételekkel férfiasan megbirkózunk, de nagy hiányt szenvedünk az azerbajdzsánok kedvelt italában, az ayranban (sózott, vizezett joghurt), és rendkívül fáj, hogy nincs kovásztalan kenyér, amit éppen frissen sütve emeltek ki a kemencéből. Puha magyar kenyeret csámcsogunk, aminek itt, ebben a közegben semmi keresnivalója nem lenne. Bánatunkat borba fojtjuk, ami tevékenységünk később a dűne-pincérekkel való hadakozásunk ős-okává válik.
FORR A KASZPI ÉS A KURA
Az előételeket követően mindenki kap egy tál düsbaret, ami nem más, mint az azeri népi bárányleves. Benne apró, bárányhússal töltött tésztatáskák úsznak, rengeteg friss menta között. A zöldfűszer üdesége teljesen átveri minden érzékszervünket, amelyek így teljes önfeledt nyugalomban élvezik a zsíros lé nyeldeklését.
ODLAR YOURDU (TÜZEK FÖLDJE) FENEKETLEN GYOMRA
A főételekre rengeteget kellett várnunk, már-már azt éreztük, hogy a bárányok örökre elhallgatnak, és elfeledkeznek arról, hogy tányérokon tegyék tiszteletüket nálunk.
A dűne-lakók közben hoztak vizet – egy megrendelt, apró, szerény üveg helyett 10 literes kancsót, és a borokkal olyan ügyes zsonglőr mutatványba kezdtek, hogy soha senki nem tudta azóta sem megmondani, miképpen és milyen logika szerint tűntek el, majd szaporodtak újra.
Újabb várakozás után megjelentek a húsos tálak, amelyeket csirkesaslik, lüle kebab (darált bárányhús saslik), dolma (darált bárányhússal töltött szőlőlevél) és bademdzsan dolmaszi (darált bárányhússal töltött padlizsán) borított. A várakozás meghozta gyümölcsét, és a tűzimádók friss pecsenyéit gyorsan a szervezetünkbe vándoroltattuk, energiatranszformáció céljából. Ebből a csomagból különösen kiemelendő a dolma, amely friss, enyhén savanykás felhangokkal, némi mentalevél sikongással egyesítette a szánkban a birka jellegzetes, komoly, megtéveszthetetlen ízét.
Már-már elégedetten is dőlhettünk volna hátra, és azt mondhatnánk, hogy teremtőm, hálát adok neked azért, hogy létezem, de elmaradt a legjellegzetesebb helyi étel, a plov, ami hiányérzetként harangozik feszülő bensőnk süket űrjében.
AZ ÉDESSÉG
Bár nagyszerűen lett bejelentve, a desszert nem hozott az ég adta semmilyen formát. Száraz, barna baklavát kaptunk, ami darabszámban ráadásul kevesebb is volt, mint nagyrabecsült kommandónk. Ezzel le is zárult az est vacsorát illető része, és kezdetét vette valami, amire senki nem számított, és édesség helyett keserűséggel töltött el...
SADE MÁRKI VISSZAVÁG, AVAGY LECSAPNAK A DŰNEGILISZTÁK
Amint a Lucullus BT tagjai a fizetés helyszínéül szolgáló kasszához fáradtak, elnökségünk döbbenten vette észre, hogy a dűnelakók mintegy 15 százalékkal magasabb áron vágják meg a tagokat, akik önfeledt örömükben még borravalót is adnak. Szóvá tesszük felháborodásunkat Szeva asszonynak, aki hideg tekintettel azt állítja, hogy ezt az árat alkudtuk ki. Többen ellenkezünk, mire azzal a magyarázattal szolgál, hogy a 15 százalék a felszolgálói díj. Az egyik dűnegiliszta felvisít: „de hisz ebből élünk!”. A kényszerű borravalót kifizetjük.
Ezt követően a dűnegiliszták erőre kapnak. Először 12, majd 14, végül 18 ezer forintban állapítják meg a bor árát, az ásványvizeket prímszámokban határozzák meg és végül, miután mindenki becsülettel kifizette az ételre vonatkozó részét, közlik, hogy tulajdonképpen még legalább 6 ételt ki kell fizetni.
Kikérjük magunknak, de mivel az elszámolásuk teljesen áttekinthetetlen, senki, semmit nem tud bizonyítani. Nagyon kínos a helyzet, nagyon mélyre süllyedt az alkudozás, egyszerűen megalázó. Szeva asszony hidegen követi tekintetével a vergődést. A helyet ott hagyjuk, és megfogadjuk, soha nem térünk vissza ide.
A dűnelakók álnokul vigyorognak.
A VÁRATLAN FORDULAT
Néhány nappal később, egy ártatlan délelőttön megszólal a telefon. Szeva asszony az, aki személyesen bocsánatot kér az incidensért. A számvetéséből kiderült ugyanis, hogy a dűnelakók saját zsebre dolgoztak, és nekünk volt igazunk. A lenyúlt pénzt visszaszolgáltatja, és kijelenti, hogy a dűnelakókat elhajtja. A nagylelkűséget nagyra tartjuk, és reméljük, hogy a finom ízű azeri ételeket legközelebb nem fogja elrontani semmilyen financiális félreértés sem.
