Szicília majdnem legdélibb pontján, egy Pozzalo nevű városban végre megállunk reggelizni. Igazából a Máltáról minket másfél óra alatt idehozó (egyébként nagyon hájtekk) Virtual Ferries szuperkomp fedélzetén is lett volna lehetőségünk erre, maffianövendékek kedves-veszélyes hálójában, azonban Szicília maga valamelyest talán vonzóbbnak ígérkezett e téren.
Egy busznyi utast – köztük minket is – megpróbálnak besuvasztani egy echte turistakávéházba, ami viszont nekünk nem annyira szimpatikus, ezért mi a szemben lévőt választjuk, ahol helyiek tanyáznak. Feltankolunk croissant ból és friss cappuccinóból, Önök pedig vagy elhiszik, vagy nem, de a gasztronómia eme nem túl szofisztikált és bonyolult helyi jellegzetességeiből olyat kapunk, amilyet Magyarországon sose kapnánk. A croissant ropogós, belül puha, emellett meglehetősen nagy is, belül pedig roskadozik a vaníliás-túrós főzött krémtől, ami 1. nagyon finom, 2. nagy műgonddal és bonyolultsággal készülhetett. Egy másik croissant Nutellával készül, de hogy ne legyen olyan egyszerű a képlet – még egy másik, csokoládés krémmel is megbolondítják, a telhetetlen mindenüket, és a tetőn elhelyezkedő vaníliás krémről, csokidarabokról és porcukorról még nem is beszéltünk… Így együtt ez azért egy kicsit töménynek hathat, de elárulom - nem az, mert a tészta enyhén sós, a túrókrém meg savanyú. Talán ráleltem a tökéletes croissantra – ki tudja?
Eztán elindulunk északnak, egy Taormina nevű, elég magasan elhelyezkedő turistaparadicsom felé. A Messina megyében, az Etna máig működő vulkánjától nem messze található város szűk sikátorokkal, millió-egy turistával, pazar panorámával és remek botanikus kerttel rendelkezik, melynek legfőbb látványosságai talán egy görög színház maradványa, illetve a San Nicolò bazilika. Emellett persze érdekes a gasztronómia is: majd minden második ház – étterem, és csak a Jóisten a megmondhatója, melyik jó, és melyik kevésbé jó. Találomra beülünk az egyikbe (melynek a nevét sajnos nem jegyeztem fel), és kérünk vegyes előétel-tálat, valamint penne arrabiata-t és zöldséges fusili tésztát. "Komolyabb" ételekre sajnos nincs időnk, azonban ezek is nagyon lassan jönnek ki. Hiába, a Slow Food – az Slow Food. Az egyik asztaltársaságnak ebből problémája is támad, hangos szavak repkednek, majd még hangosabbak, és egy idő után csak abban reménykedek, hogy egy-két UZI ne kerüljön elő, meg az altemplomból a velünk együtt utazó maffianövendékek, Vinnie bácsi, és Franky Bolzano sem… Szóval, így megy ez Szicíliában, a rekkenő hőségben, a pálmafák árnyékában. Az ételeink egyébként pazarak, mondanom sem kell. Egy radicchio levélen friss fekete olajbogyók helyezkednek el, mortadella, szárított paradicsom, marinál, savanyúgomba és káposzta, valamint egy szelet dióval bélelt, krémes kecskesajt társaságában, ami ugyancsak nagyon finom. Az egész megszentelve extra szűz olivaolajjal és petrezselyemmel, remek választásnak bizonyul. A penne megfelelően kemény, friss, a sugo, azaz a szósz pedig telt-paradicsom ízű, enyhén csípős, olajos és ugyancsak petrezselyemmel van megszórva. De miért nem lehet itthon ilyet kapni?? A fusili, azaz a csavart tészta is ugyancsak elég kemény, mely tobzódik a rajta lévő zöldséges ragutól. Padlizsán, cukkini, paradicsom, hagyma és póréhagyma alkotja. Egy pohárka házi vörös bor, fizetés az ősrégi, csilingelős kasszába, végül egy pillantás a polcokon elhelyezkedő hagymára/krumplira (nem, nem tévedés, ez a dekoráció), majd irány vissza Máltára. Útközben azért még felmászunk az Etnára, annak is majdnem a legtetejére, végül veszünk egy üveg Etna likőrt, jó 80%-os alkoholt, ami állítólag serkenti a nemi vágyat (no nem mintha épp lelohadóban lenne, mármint az enyém) és csendben visszaindulunk Máltára. Útközben pedig azon agonizálunk, miért is nem ide jöttünk nyaralni, hanem csak egy napra érkeztünk? No nem mintha Málta nem lenne jó, mert az, de azért Szicília valahogy mégis közelebb került hozzám – annak ellenére, hogy csak egyetlen napot töltöttem itt…
Budapesten is tartottunk már egyébként szicíliai vacsorát, erről itt olvashattok.
