Azt hiszem, ráleltem a majdnem tökéletes sült-kolbászozó helyre. No nem Budapesten, hanem Dunakeszin, de ez nem annyira nagy baj, legalább is nekem. Történt ugyanis, hogy egy hete ideköltöztem ebbe az aranyos kis Dunaparti városkába, annak is a vadnyugatot és a mediterréneumot idéző/keresztező, most épülgető Tóváros részébe. A hely a Széchenyi utca és a Kossuth utca kereszteződésénél van, illetve ez így nem teljesen fedi a valóságot, inkább azt mondanám, hogy a sarok és a Frédikevill nevű villanyszerelő bolt közt félúton. A helynek az a neve, hogy „Bázis – Csemege & Büfé”, és talán önmagunktól nem is jönnénk be ide, hacsak nem szeretnénk vásárolni valami hirtelen otthon elfogyott élelmiszert. Mivel tőlem mintegy 100 méterre van mindez, én pedig egy hete egy vadonatúj, ugyanakkor töküres lakásban ücsörgök szemközt – kézenfekvő, hogy ki kellett próbálnom. 
Kiderült, hogy reggel hétkor vagy délben kell ide jönni, akkor sütnek-főznek itt frissen, utána csak „megrendelésre” megy a dolog. Fél hármas érkezésem engem is erre predesztinált, pontosabban mintegy 45 perces várakozásra, de mondanom sem kell, nagyon megérte a dolog. Sült kolbászt rendeltem, hasábburgonyával és csalamádéval, majd elmentem sétálni egyet a remeknek ígérkező ebéd előtt. Az első dolog, ami szemet szúrt, hogy nem az ebédből visszamaradt kolbászt melegítik újra a meredt sültkrumpli újramikrózásával párosítva (ilyenek nem is voltak), hanem minden vadonatúj, minden akkor landol frissen a sütőben. Ez már eleve szimpatikusnak bizonyult. A másik dolog, hogy csak néhány ételük van – kolbász, debreceni, csirkecomb, rántott hús, de akad napi menü is, (most épp valami pörköltről rebesgettek…), a harmadik pedig az ár/érték arány. És akkor számoljunk egy kicsit. Kaptam 3 szál kolbászt, ami holtbiztos, hogy több volt, mint 3 x 100 gramm. (Kicsit émelygett a gyomrom, de azért still..), egy doboz sült krumplit (kb. 200 gramm), egy doboz csalamádét, valamint 2 tégely ketchupot és egy tégely mustárt. Az egész csomagért, dobozokért fizettem együtt 1,270 Ft-ot, ami másodszori rákérdezésem után is ennyi maradt. Egyszerűen csodálatos.
És akkor az ételekről. A sült kolbász kemény volt, amilyennek lennie is kell. Majd kicsattant az egészségtől, pirospozsgás bőre pedig azt sugallta, hogy mennyire tápláló, éltető is lesz ez számomra ezen a hideg, latyakos, havas délutánon. Egy csepp életerő a nap nélküli napban. A kolbász roppanós, tartása van, belülről közepesen fűszerezettek íz törnek ki. (Van, aki túltengeti pirospaprikával, borssal, köménnyel, netán fokhagymával, nos, ez nem ilyen volt.). A kolbász bőrének enyhén édeskés íze is van, am nem tudom, minek köszönhető, de esküszöm olyan, mintha nagyon enyhén karamellizálták volna, vagy legalább is kicsit mézes lenne. A sült krumpli hozzá ugyancsak friss, ennek a tetejére pedig rászórtak valami barnás-sós fűszerkeveréket ami enyhén keleties (törökös-indiaias) hatást kölcsönzött neki. (Sajnos nem tudom, mi volt az pontosan, legközelebb megkérdezem). És persze a tunkolás, a csalamádé, és a friss, lágy fehér kenyér – mindez kötelező kísérője ennek a remek ebédnek, amit egy felállított hűtőtáska tetejére tett vágódezkán fogyasztottam el, egy ültő helyemben. Azt hiszem, rendszeresen meg fogok fordulni a „Bázison.”
Dunakeszin van még 1-2 nem rosz hely, amelyek ugyan nem a csúcsgasztronómiát idézik, viszont azt gondolom, hogy az élet apró örömeinek is nagyon, de nagyon kell örülnünk ezekben az időkben a mai világban, ahol sokszor gyalázatosan megszégyenített gasztronómiával szembesülünk.
